Viktor Orbán's speech at the XX session of the Hungarian Permanent Conference.
Viktor Orbán · Prime Minister of Hungary
- Context
- Orbán addressed the XX session of the Hungarian Permanent Conference in November 2022, presenting a situational report on Hungarian diaspora communities and regional affairs.
- Main themes
- Hungarian diaspora communities in neighboring states, ethnic representation vs. mixed representation, Hungarian Permanent Conference, Hungarian communities in Slovakia, Romania, Serbia, Central European economic growth, coalition unity, Fidesz-KDNP coalition, situational assessment of Hungarian national policy
- Duration
- ~101 min
- Words
- 12,075
- Sentences
- 477
- Readability
- 51
- Grade
- 12.4
- Syntax
- 3.17
- Vocabulary
- 2.00
Translated from Hungarian
The broad sphere of national life a sentence belongs to. Every sentence has an Arena, so it is the denominator the other indices are read against.
Other477 sentences in 54 paragraphs
Good afternoon, esteemed Ladies and Gentlemen!
Every time, including three years ago, I asked Mr. State Secretary to correct me: I do not want to give any speech, as this is not the forum for that, but rather something akin to a situational report or a discussion starter, so we need to designate a different genre here. The speech will be delivered by Zsolt, as he is the best at that within the Hungarian governing coalition; I prefer to excel in the area of presentations.
I respectfully greet everyone! The last time we saw each other in person was in 2019, around a table like this. It feels good that we are all here. It feels good that not only are we here, but we are all stronger than when we last saw each other. First of all, I would like to add a remark regarding the five-minute earlier start — not for the sake of a joke, but to invoke the memory of our dear brother Laci Varga, to whom we all owe a great deal, who was the eternal president of the KDNP, having returned from America, and from whom we learned, even when we were young, that there are two cases when it is not worth calling a taxi: for a Fidesz event and for a Spanish airplane. In these cases, it is considered wasted money, our dear brother Laci said. Now we have contradicted that, as for the first time in the history of the coalition, we started a meeting earlier, not later.
Esteemed Ladies and Gentlemen!
I prepared to take out what I said at our meeting held in 2019. I will highlight a few elements from that, and then I will talk about what has happened since. The most important conclusion from our previous meeting was — as there was still a stake in this question at that time — whether we are allowed to step away from the foundation of ethnically homogeneous Hungarian representation towards ethnically mixed Hungarian representation. This is an ongoing problem everywhere. There are always proposals from the majority nation — let us allow that these are well-meaning proposals — regarding how we, Hungarians, could better represent our interests in the neighboring countries, and why we should insist on organizing political communities on an ethnic basis when we could do so on a mixed basis, and Hungarians could also assert their interests more strongly through mixed parties. This offer, temptation, and temptation is constantly present in Hungarian national policy. And there have been periods when we were not united in how to respond to this question. 2019 was one of those more confusing years. Now the situation seems much clearer, as it appears that every Hungarian community in the neighboring states clearly answers this question by stating that there is a greater chance of representing our interests and values in a politically structured framework organized on ethnically homogeneous foundations, therefore today we more clearly reject those — I say again, I allow — well-meaning proposals that suggest we switch to a system of ethnically mixed Hungarian representation. This is, therefore, a significant strengthening and improvement compared to 2019.
Here, I congratulate our friends from Slovakia, who are moving along the path of either unity or separation like a hidden spring, and it seems that they have now chosen the path of unity. And if I understand the numbers correctly, although we should listen to them more in this regard, it seems to me that in the language of numbers, it is clear that unity has made us stronger in Slovakia.
We are not surprised by the significant influence of the RMDSZ. In Budapest, there is a political joke that goes, what is the Romanian election about? The Romanian election is about deciding who will be the coalition partner of the RMDSZ. Now it seems to me that we have returned to this practice. I congratulate and wish much success to the leaders of the RMDSZ!
And we must also mention István Pásztor and the Hungarian community in Vojvodina, considering that we are at an important phase of a long strategic relationship-building effort, the essence of which is that the Serbs should not see us as enemies, but rather as allies, and this should not only be the case in the diplomatic relations between the two countries, but should also be established between the two ethnic groups. I believe that the Serbs are valued members of the Hungarian community here in Hungary, and I think that we, Hungarians living in Serbia, are increasingly becoming valued members of the Serbian state. So I congratulate you on the successful steps leading to this, as the VMSZ has had several such successes since 2019.
The second statement I made in 2019 was roughly that observing the development of the European economy, we can conclude that Central Europe will be the economic engine of Europe. The past three years have confirmed this. In 2021, which we consider the last closed year, Central Europe grew by 1.5 percent more than Western Europe, with Central Europe emerging from the pandemic with a growth of 6.7 percent, and our decline was also smaller than when the pandemic broke out. So I see that the assertion that it is worth Hungary investing resources and energy into building the Central European economic space is confirmed by events. This is part of the investment program in which we try to provide economic assistance in areas inhabited by Hungarian communities beyond the borders. This is the best investment that Hungary can achieve today.
We also talked three years ago about the fact that the key to European security in the future will be the Balkans. This seems to be overwritten by the Ukrainian-Russian war, but perhaps this assertion will still hold, as we clearly see a power rivalry in the Balkans: the European Union cannot exert sufficient influence, the Russians are increasingly present, and the Turks are also becoming more significant. If we look at the recent elections in the Balkans, we can clearly see signs of this. Therefore, Hungary's interest is that the countries in the Balkans, especially Serbia, which is considered a key country, should become part of the European Union as soon as possible in order to create a secure zone, an area from which neither rivalry nor challenge threatens Europe.
And three years ago, we emphasized the importance of the V4. I need to make a few remarks about this now. The V4 is still important today, but the dynamics of the entire V4 have changed significantly. There have always been efforts to weaken the V4's ability to assert its interests in Brussels, as the ability to assert interests, according to the rules of the Hungarian language, means that I am able to assert my interests against someone, and Central Europeans have realized that if they do this together, they will be more successful than if they do it separately. Fundamentally, the V4 is an organization focused on Brussels, a tool for Central European interest assertion within European structures. Obviously, those who, after the exit of the British, think that the European Union is a structure stretched exclusively along a German-French axis and do not want a third player, as we would like, a V4 Central European player to evolve into a structural defining factor, are not interested in this V4 functioning in this way. And uncertainties have also arisen from the Czech and Slovak sides, and opinions have emerged that have relegated the importance of the V4 in their own foreign policy.
Cooperation with the Poles is also not simple, because while there is still agreement on the fundamental goals of the V4, the Russian-Ukrainian war has transformed this relationship, making it more complicated, despite the fact that the goals of the Poles and Hungarians — if I understand the situation correctly — are the same, as we are both interested in ensuring that Russia does not pose a threat to the region, and we are interested in having a sovereign state between Russia and Central Europe, which for simplicity's sake we can now call Ukraine. Therefore, the establishment of a Ukraine that is untouched in its sovereign integrity and a Russia that does not pose a threat to us are two goals in which we agree with the Poles. The problem is that we see the means differently. We believe that war tools and war escalation are unsuitable for achieving this goal, and in fact will yield the opposite result, which is why we would have been, and still are, much more supporters of a ceasefire, peace negotiations, and a European security arrangement that designates a place for Russia, a place that is not disadvantageous or dangerous for us. This geopolitical divergence is also felt in the cooperation of the V4, which has made the entire V4 operation more complicated.
Just yesterday or the day before, it seemed that the Czechs had canceled the speaker meeting, and there is a prime ministerial summit planned for sometime at the end of November in Košice, but whether this will be realized, in light of what happened yesterday at the speaker-level meeting, is highly questionable. We are ready for negotiations; we will see what comes out of this. Perhaps it is not worth adding more comments to this.
Perhaps I can still allow myself the gloomy remark that the strategic thinking that with the proper organization of Central Europe we could enable the Central European peoples to represent a serious European factor by their own weight, and that their place and influence in Central Europe should not be defined by relations with other states, larger than them, this dream or plan, which has some historical precedents of a few hundred years, is today further from reality than it was three years ago. It is worth noting that only we, Hungarians, speak about the Central European situation in its own logic; everyone else formulates what is worth doing in Central Europe in the dimension of their relations with the Germans, Americans, or Russians, and does not walk the path of Central European self-construction. In this respect, the past three years have unfortunately brought rather unfavorable developments in the dimension of the V4.
Since Hungary has a self-declared national Christian government, it is significant what type of governments operate in the countries of our potential partners. This determines the possibility of cooperation of an intellectual nature and designates the place of intellectual conflicts. This has some significance in state life; it would not be right if this were the only dimension, but its significance is undeniable, which is why it is always easier for the Hungarian government, and through the Hungarian government, Hungary's task is also easier, and the task of Hungarians beyond the borders is also easier, when there are similar national Christian-based governments in the majority, or when there are still some existing in Europe besides us.
Now, the recent political developments have helped us. Such a government has formed in Sweden, in Israel, which, although not part of the European Union, is clearly connected to it in an intellectual sense, the same has happened, and this has also occurred in Italy, and our American partners, the Republicans, have also regained control of the House of Representatives. Overall, I must say that today we have more friends and more allies in the international arena than we had before.
Moreover, we are also building new networks of relationships — in unusual dimensions and frameworks. I recently returned, yesterday or the day before, from Belgrade, where we were just finalizing an Austrian-Hungarian-Serbian cooperation aimed at building a lasting structure, fundamentally starting from migration, but discussing broader contexts as well, as migration cannot be separated from security issues, and security issues cannot be separated from war and the European Union's responses to it. So I hope that an Austrian-Serbian-Hungarian cooperation will also find lasting structures.
Esteemed Ladies and Gentlemen!
Of course, I must say a few words about the war. The war can be viewed in several ways. It can be viewed in its brutality, where tens of thousands of people are dying, and we must look at it through this lens. It can be viewed in economic contexts, as a country is being destroyed, and this does not leave our economic systems, nor the European economic system, untouched. And of course, it can be viewed from a third dimension, as part of a larger, global reorganization, if the premise I consider true is correct, that we are actually talking about a process that is one of the stages of transforming the entire world's power system. Therefore, this war is not only a development that has serious consequences for us in itself, but it also fits into a larger trend.
I would remind everyone that both the financial crisis and the migration crisis were important milestones in this larger reorganization, which can be articulated in numerous dimensions. I will only venture to the depth where I say that there are changes in the world where the goods, resources, and profits generated by the world economy are being distributed in a different ratio compared to what was previously customary. Statisticians express this complicated matter simply by stating which power center in the world produces what percentage of the world's gross national product or GDP, and in what ratio it participates in the profits generated. If we look at this, we see in the dimension of the past ten years that Europe's share of the world economy, which was around twenty-five percent, has slipped to somewhere around eighteen percent, while the Chinese are rising like groundwater and are slowly moving ahead of Europe. The Americans, who were around twenty-five percent, are fighting with tremendous force to maintain that ratio. And if the goods and profits generated in the world are being distributed differently than before, there are consequences. Although this is never a zero-sum game, because there is always absolute growth in a sense, there are distributional consequences: those who previously received more now receive less, and those who previously received less now receive more. And this has consequences because nations— as Zsolt rightly said—must also live by bread. And this brings all kinds of consequences, putting pressure, especially on the political systems of the countries that are falling behind, while in those countries that are winners of the process, resources are created where economic resources accumulate to satisfy all kinds of national ambitions.
Ladies and gentlemen!
The big question, which is the great question of the era, is whether this process— which is usually slow, as such a reorganization often has a horizon of decades, sometimes even centuries— is now taking place in a very short time. It is much more intense than at any other time in world history. The question is whether the great powers can manage this, whether this kind of reorganization can take place without wars, or whether it necessarily brings conflicts with it. I think one element of this logic, one element of this process is what we now see as the Russian-Ukrainian war in the world.
The question then is how this war affects us. First of all, we must start from our most basic instincts. If there is a war in your neighbor's country, then you are not safe either. And although, thank God, so far there have been no military actions in the Ukrainian territories inhabited by Hungarians, that is, in Transcarpathia, as far as I can see, no rockets or bombs have fallen there, no facilities have been destroyed, and if I am not mistaken, we are perhaps talking about the only such region in all of Ukraine, because every other region has already suffered some military strike. So despite the fact that Transcarpathia can currently be considered relatively safe, we are not safe. The events in Poland three days ago illustrate this perfectly: if there is a war in your neighbor's country, you yourself are not safe, and no matter how cleverly you try to defend yourself, the war can demand lives from you as well, not to mention its economic consequences. One thing is certain: the later peace comes, the more expensive the price of peace will be, the higher the price of peace will be. In 2014, when the Crimean conflict broke out, because we are actually in the second phase of the same conflict now, in the mid-2010s, we Europeans were still able to limit a Russian-Ukrainian conflict to a local conflict. This war, which is now taking place, could have broken out in 2014-2015 as well, since at that time, in an international legal sense, the Russians occupied Ukrainian territories by military force, and afterwards, just like now, they tried to legitimize it through a referendum. All the conditions were in place then for a war to break out. It did not break out because the Europeans were able to control the process. It did not break out because the Franco-German axis was able to put together a settlement plan in no time, which later became known as the Minsk Agreement; they quickly assembled a negotiation framework involving Russians, Ukrainians, Germans, and French, which placed the process under European supervision and had clearly defined goals for both parties involved in the conflict. I think we did that well. The leaders of the great European states at that time deserve praise for being able to localize that conflict. This has not succeeded now. So in 2022, instead of this conflict becoming localized thanks to similar European actions, it has become globalized. In no time, it has expanded internationally, and those actors who would have been interested in localizing the conflict— Hungary is among these actors— were not strong enough to enforce this aspect. The actors who were stronger were those interested in broadening the conflict internationally. Today, it seems a bit distant, not a little, but very distant, and in terms of content, bizarre, the debate that took place in Europe in March 2022, which was just now, about whether if Europe, or the countries of the European Union, supply weapons, can they be lethal weapons. This is where we started, if you remember. To which the Ukrainians, outraged, responded that they should not send pillows, but send weapons. But this is where we started. So Europe did not want to participate, or many of us in Europe did not want Europe to become deeply involved in this conflict, and even in sending weapons, we tried to proceed as cautiously as possible. Where are we now compared to that? Now it is no longer a question of whether we are supplying lethal weapons from the West, but rather what strength and how much we are supplying. We have now reached the point where the armed forces are being trained on the territory of European states, which will then return to Ukraine and participate in the war. And we are now at the point where we will slowly also ensure the financing of the entire state operation of warring Ukraine. We are indeed slowly reaching a state that I thought was delusional in mid-December 2021, when the Ukrainian president visited NATO headquarters, and there, together with the NATO Secretary General, held a press conference, and to my greatest astonishment— which at that time no one considered, as I see it, an important moment— he said that if there is a conflict, Ukraine will be the crown jewel of NATO's united armed forces. Now we are slowly arriving at this state, this was said back in December 2021. Now we are slowly here. So the situation is quite difficult.
The question is how Hungary should behave, what strategy it should follow in this situation? The first and most important thing is to try to do everything possible to prevent any fatal escalation from occurring, and to do everything possible to ensure that what happened in Poland is a unique, exceptional case, and does not become part of everyday experience that the Ukrainian-Russian war also demands lives from us first in the border zone, and then in more internal areas. Therefore, although it is not a grateful role that, as the only one among European states— I do not mention the Vatican here— Hungary is essentially the only one talking about a ceasefire, Hungary is the only one talking about peace negotiations, and this tone and approach are applied exclusively by us. But Hungary's strategic interest in avoiding escalation is so great that I think it is worth enduring every political conflict, even humiliating comments and reactions, and we must steadfastly stand by our most important national interest, which is peace.
The second question that Hungary must address is the economic impact of the war. The plan was to dig a big hole for the Russians, and they would fall into it, and this hole was called sanctions. This was still during the period when there was still a debate about whether it was even permissible to supply weapons to Ukraine, and if so, what kind of weapons, so at that time it was still about helping the Ukrainians defend themselves with indirect means, or striking at the Russians, because there are countries whose strategic goals do not end with helping Ukraine, they see the current situation as a good opportunity to strike a weakening blow at Russia. And we came up with the idea of implementing economic measures that would weaken the Russian economy to such an extent that it undermines its ability to wage war, and with this, we take steps, indeed deploy our most important tool in the interest of peace and the end of the war. Now we see, in light of the events in Poland, that the situation has never been as sharp and escalated as it is at this moment. So everything we have done so far has not led to the end of the war, nor to the victory of the Ukrainians, but rather to the prolongation of the war. Therefore, Hungary is distrustful of the sanctions. We see that the sanctions are ill-considered, although the Germans also participated in their conception, and we still live under the impression that precision and engineering knowledge are a German trait, but observing the sanctions, we are no longer convinced of this, because the sanctions do not have their effect where the design says they should, and they do not hurt where we actually aimed. So these sanctions are poorly designed sanctions, they definitely require a review, at least a review, they need to be rethought. Instead of racing against each other to see who can make bigger and more powerful proposals for new sanction packages— we are currently at number nine— we should stop now, rethink what we have done so far, and consider which elements of the sanctions policy can be continued and which should be abandoned.
The whole thing, of course, focuses most obviously on the economy regarding energy issues. Everyone can see that energy prices are sky-high, compared to the pre-war situation, we have to pay multiple electricity and gas prices, which we call a sanction surcharge in Hungary. We have to pay five to six times the price. To help you understand what this means for the Hungarian economy, it is worth keeping the following thumb rules in mind. So, I am recalling from memory, so if there is any inaccuracy around the numbers, please forgive me. So in 2021— there are various calculation methods, but overall I can say that— Hungary's energy imports cost 7 billion euros. So for the Hungarian economy to function, especially since we have an energy-intensive, manufacturing industry, we need to import energy from abroad. Therefore, we have to pay, it was around 7 billion euros. I say again: there are different calculations, but now for the sake of illustrating the proportions, let’s accept this number. This year, in 2022, this number will be 17 billion instead of 7 billion. According to optimists, it will stop at 15.5 billion, but I see that it will rather be 17 billion. And if we project this to the next year, then if the situation does not worsen, it will again be 17 billion, but if the situation worsens, it could even go up to 27 billion. Now let’s leave the future aside, let’s just look at this year. This means that we are paying 17 billion for the same amount of energy as before instead of 7. This means that 10 billion euros is missing from the Hungarian economy. So the Hungarian economy has to pay 10 billion euros more for energy in order to function, for households to function, and for the Hungarian economy to function. And this 10 billion has to be found from somewhere. This is not a simple task. Partly, the growth of GDP, that is, the national product, may provide some source for this, but such a rate of growth that would offset this is unimaginable. This creates burdens that need to be distributed. What I see now is— no one can see the year-end numbers for sure yet, but it will look something like this— that out of the 10 billion euros, the economy will have to swallow 6 billion euros, and about 4 billion euros will remain in the budget. We call this the utility protection fund, and so on; we have built an entire institutional system here to address this problem. 4 billion euros in the case of the budget: that means 1,600 billion forints! So 1,600 billion goes out of the budget in a way that it could be going to you, for example. We could allocate it to the economic development program for Hungarian territories beyond the borders or to the education development program, or we could initiate family policy programs beyond the borders that are also known in Hungary. 1,600 billion forints could solve it. But, for example, if we were not thinking of you, but rather of the Hungarian education system or the transformation of the Hungarian energy system or the expansion of the family support system in Hungary or salary increases for public employees or tax cuts. So 1,600 billion forints can be spent very nicely and well in an economy the size of Hungary, with obvious, visible results. But this is not the case now. This is going out.
And of course, in the longer term, we will also be burdened by the fact that in the meantime, the interest rates on the loans necessary for the financing of the country have also increased, and when they expire, they will obligate us to pay higher interest than, say, in the previous one or two years. So it is clear that this entire sanctions policy, which drives energy prices through the roof, is not a philosophical question, not a theoretical question. The failed European sanctions policy costs the Hungarian economy 10 billion euros every year and diverts 1.600 billion forints from social goals and from its budget. This is the situation we have to face. From this perspective, the rhetoric with which Hungary demands an immediate review of the sanctions may not seem exaggerated, hoping that if the sanctions policy changes, then the price of energy in the world could also change, perhaps even halving. Even if it does not return to where it was, it could return to a reasonable range, and at that moment we would not be losing 10 billion in a year, but only five, and then 1.600 billion would not be going out of the budget, but only, say, 800, half, and so on, and so forth. Every sanctions policy, every revision of the sanctions policy that steers our behavior towards a reasonable approach brings measurable benefits in billions for Hungary. So I say again: in connection with the sanctions, we are not engaging in geopolitical or philosophical debates, but we are fighting for bread against those who do not see the consequences of the sanctions, or who are so rich that they can afford to let their national economies deal with such consequences.
Ladies and Gentlemen!
Like every war, this one also has its winners and losers. We must be very careful here with conspiracy theories. The intention itself is problematic if one likes to put such things together, but what we must be most careful about is not to confuse the consequences with the goals. It often happens that the consequences of a conflict were pre-planned, intended goals, but there are also cases when they were not. So obviously, there are many of us who like to deal with history, and we could mention numerous examples that certain things did not happen because someone thought them out in advance, but because processes were set in motion, to which everyone attached their own interests, changing the direction of the processes, and we ended up somewhere completely different at the end of a given conflict than where we wanted to get with the help of the conflict. We can recall many such examples from Hungarian history and world history as well. Therefore, it is not certain that those who are ultimately the beneficiaries of this war now, or will be, were also behind the outbreak of the war. So let us allow ourselves this – how should I put it? – intellectual uncertainty. But it is also a fact that there are winners in the war, whether they wanted to be winners or not. Whether they were among the instigators or not, whether they had a plan for it or not, but the fact is that as a result of this entire conflict, in eight months, with a few exceptions of Central European countries, Hungary, the Czech Republic, and Slovakia, whose right to exception we fought for, all of Europe has replaced Russian energy with American energy. This is the situation. And the price we pay today to the Americans for the energy coming from America is about four times that of what Americans pay at home for the same energy. And even if I take into account the distance and transportation, this is still a brutal number. So brutal that even the French president has noticed this number, which I just mentioned, and this phenomenon does not come from me, but I quoted it from one of the speeches of the French president, who said that this ratio cannot be considered friendly. I do not know what a friendly ratio is, or whether this approach is even a sensible thing in economic policy, but undoubtedly this is the situation.
Thus, a historically new distribution has emerged, where the European economy, which was previously competitive because it combined its own technological development with raw materials and energy from Russia, has had its energy leg replaced, and from now on, the European economy is not connected to the Russian economy, but to the American economy, with all the consequences that come with it, which I do not want to weigh here, and I cannot fully unfold the picture before you yet, because many consequences of this process are not yet clearly visible, but we must understand that we are in this process, and this circumstance is likely to influence events. Along the same logic, we can also clearly see that the new great phenomenon in world history, called China, is on the winning side. It invests not a single penny, loses not a single person in this war, yet by Europe decoupling itself from the Russian economy, decoupling itself from Russian energy, it gives China a huge opportunity, which, by the way, is absorbing the Russian economic potential that has been pushed out of the European market and incorporating it into its own development. And it receives this as a gift, so it does not give anything, it does not have to pay anything extra, it simply has to use this global economic opportunity. Knowing the Chinese, I would not think they will let this slip.
Our biggest problem, we who are on the losing side, stems from the lack of leadership. So it is not God's decision and order that in this situation Europe must be a loser. We are losers because there is no European leadership. And the situation is worse in this respect than it was in 2019. We are Hungarians, we have never been satisfied with European leadership, in fact, I could say, show me a European leader with whom we have ever been satisfied, I would like to see that, but nevertheless, there was at least some leadership in the European Union to which we could relate. But now we cannot think of Europe in this way, because we simply do not know who the key players are, who the key forces are; we can apply a sociological approach, but there is no power description of the European structures today. And since we have no leader, there is no European leader, as a result, in this process, Europe, even if it recognizes its interests, even if it had the will to assert them, is unable to find a way to do so. Therefore, with each passing day, Europe will become weaker. The Americans are gaining more and more, the Chinese are becoming stronger, and the Europeans are becoming weaker. If things continue like this, then this process will define our daily lives in the future as well.
Hungary must find its own foreign policy path in this situation, and what we must reckon with is the revival of a tendency that, according to historical experiences, has always brought only bad things for Hungary. This is the bloc formation of the world. So if you look at the map, you can immediately see that if there is East-West cooperation, political cooperation, trade, investment policy, and so on, then Hungary is located in the middle of a large region. The moment bloc formation begins, and there will be a western and an eastern economic bloc, we will be a periphery, we will be on the edge of something. If God helps us, we will be on the western edge, more precisely on the eastern edge of the western bloc, and not on the western edge of the eastern bloc, but we will be on the edge, and this is still a periphery, even if it is part of the West. And this offers a completely different perspective for the Hungarian economy and for the assertion of Hungarian interests than when there is an international cooperation system in which Hungary is elevated due to its situation, which it can adapt to flexibly and can channel advantages from all directions into its own political and economic system. Therefore, Hungary has no interest in bloc formation. If the world economy splits into eastern and western, two world economies, the Hungarians will be the losers of this process. This also stems from the fact that the newer idea I see emerging in European politics after decoupling from the Russians, where it came from, would lead us far, it is not worth discussing, what is called decoupling, which is about eliminating the European economy's dependence on the Chinese economy after the dependence on the Russians; decoupling, that is, separating the European economy from the Chinese economy, if this happens, the price will be even higher for Hungary than what the Hungarian national economy is already paying for decoupling from the Russians. So we have no interest in a bloc-forming military policy and a bloc-forming economic policy developing in Europe. We will never be the winners of this process; we will always be the losers of this process.
In such a situation, when everything around us is changing, and a new strategy must be developed, we are right in the middle of this process, we are in the thick of it, trying to renegotiate our relations with the Americans, the Chinese, the Russians, and the European Union as well, so when we are in the thick of such a process, when we need to redefine our place again, we must start from our strengths. The question is, what strengths does Hungary have that it can assert in its national strategy valid for the next decade or perhaps decades?
The first thing we must do to find our strengths is to have accurate self-knowledge. And here we must say a few words not for the sake of philosophizing, but for a very practical strategy, about what distinguishes us from other Western countries? This is a very important thing.
Here I will make this digression for just a few sentences, that the Western nations were created at a certain moment in a given era in response to certain challenges. Every European nation, with the exception of two, the Polish and the Hungarian, so if someone started traveling in Europe in the Middle Ages or early Middle Ages, they would have experienced the surprising thing in Hungary that if they entered Hungary, both the lower and upper classes spoke the same language, understood each other, and could talk to each other. This was not the case in the West. And not only could they communicate in a given area, but within an entire national border area. So a person from northern Hungary could speak the same language with someone from southern Hungary or eastern Hungary, or a person from northern Hungary could speak the same language with someone from western Hungary. István Nemeskürty wrote this a long time ago; we just did not think when we read this from the teacher that it would have such direct political significance. The teacher wrote long ago that when the term nation is used by Westerners, they are talking about a political entity related to the modern era, industrialization, as a political and cultural phenomenon. Hungarians do not talk about this because the Hungarian sense of nationhood goes back much further, measurable in hundreds of years, than that of the Westerners, which is why our thinking is different. When we say, which is why Westerners laugh at us because they do not understand, when we say that we think in terms of nation, this is a meaningful expression in Hungarian. Let us try to translate this into some other language, say, Western languages! This will cause a problem because its cultural significance is entirely different. Therefore, for Western people, the nation is a garment, for us it is our skin. And they can talk about it, and they do talk about it, without any kind of spiritual or moral dismay, that their countries have entered a post-national era. For a Hungarian, this means that entering a post-national era means stepping out of our Hungarianness, or what does this mean? But that is not what they have in mind; in their heads, they think that the nation is a formation defined by a historically bound period, and they are now transforming it into something else. It is very important that when we seek the strategically correct direction, we must know that the Hungarian sense of nationhood, the thinking in terms of nation means something different in content – not the garment, but the skin – than what Western Europeans feel under the nation and their attachment to the nation. And therefore, their political possibilities extend to the point that they want to enter a post-national era. For a Hungarian, entering a post-national era means stepping out of our Hungarianness. So this is an incomprehensible thing for us. It is important that we feel this, and we must decide whether we cling to this heritage that we think in terms of nation, that we seek answers to this situation in terms of nation, or whether we adopt the Western European approach, which simply includes the establishment of a post-national structure among the possible answers in this strategically open situation. And I suggest that we do not step away from what we have been progressing on so far. Not only because we feel good in it – this is not the case every day in life, but still, we fundamentally feel good in it – but also because we cannot move in the other.
I apologize for the digressions, but I would like to remind everyone that in 2010, when we first won a two-thirds majority, a long-lasting, let’s say, intellectual process began within the coalition parties, that we have a parliamentary system, but the two-thirds majority – since a new constitution can be created – would also allow for a transition to a presidential system. We had long debates about whether it was sensible, nonsensical, desirable or not. And in the end, we decided not to transition to a presidential system because, as we looked back over the past two hundred years, it became clear that we can think in parliamentary systems. We know how that works. It may be a nice adventure to have a presidential system, but we do not know it, we do not know how it works. Therefore, I suggest, returning to my main point, that we should remain within the framework of traditional national understanding, not only because it is dear to our hearts, but also because it is what we know. We know what it is like. When we make decisions in this system, we know the consequences. If we turn a screw in this machinery, we know what will happen. But if we step into a post-national Western European world, where we have never been, then the possibility of error increases exponentially. Therefore, I suggest once again, based on values, historical grounds, and practical considerations, that we derive our strategy, which we need to develop in this current period, from the nation, the interests of the nation, and the national frameworks, from thinking in terms of the nation. You see, the Westerners do things differently, as they say that not every challenge needs a national response. They say that a challenge can also be addressed outside of national frameworks, starting from the interests of the whole world. So we do not derive our decisions from a national interest, but, for example, we try to do so in the context of all humanity. The whole climate policy and the environment, this whole topic also tempts leaders to move in this direction. Or there is also the possibility that, for example, instead of thinking in terms of the nation, we think in intellectual frameworks, deriving the strategy we need to apply to the now changed situation from ideologies. So there are certainly three options before us: to provide a national response, to think in terms of the nation, to think in the context of all humanity, and to think in terms of ideology. These are, of course, not hermetically sealed areas, because we always need to think about all humanity, and we always need to consider ideological questions as well, but it matters how you define the starting point. And the starting point, in our case, I believe, must be within national frameworks, because this is the primordial state of the Hungarian nation, and this is the primordial experience of Hungarian existence. Therefore, the nation, as a permanent formation, should be, in my opinion, the starting point of the strategy for the period ahead of us. Now, after this, let’s look at our strengths. We have four strengths that we can utilize.
Our first strength is that Hungarians unite in times of trouble. This is a huge strength. I have experienced this throughout the past twelve years: during the financial crisis, during the migration crisis, during COVID, and I am experiencing it now as well. I think this can be built upon. In peacetime, we tend to scatter. In times of trouble, there is somehow a sense of unity. Therefore, Hungarians show quite different character traits when there is trouble than when things are going well. We are now in a period of trouble, and I think we can count on the Hungarian nation’s ability to know that we need to come together in such times. At such times, Hungarians also tend to put themselves on alert. Just look at how, in a completely mundane way, Hungarian households have adapted their habits to the newly established economic situation in the past two or three months. So, businesses have put themselves on alert in no time, households have put themselves on alert, and everyone is trying to find some solution to the situation. There is no waiting, no idleness, but rather a kind of search for solutions, and this search, if a country has good political leadership, results in unity. Moreover, Hungarian politics has another interesting characteristic, which Churchill cynically articulated as an Englishman: do not waste a good crisis. So when we talk about Hungarians putting themselves on alert and coming together, they consider the moments of trouble to be the most suitable for adjusting their systems that have been functioning poorly until then. This is what we did in 2010, if you think about it. So at that time, we were not simply trying to survive, but we were trying to transform, let’s say, the functioning of the state, and we corrected what was not good precisely during the time of trouble. So Hungarians do not reform, do not transform their social and economic systems in such a way that they thoroughly debate, understand, and then make smart decisions in peacetime, but rather in times of trouble, everything starts to move, it is clear that we need to stick together, general considerations of reasonableness obviously prevail, and then they are willing to accept changes that they would otherwise never accept based solely on persuasion and understanding in peacetime. Therefore, we must also see an opportunity in this situation, and where the Hungarian state is not functioning well, we need to make changes in this difficult situation. One such area is energy policy, in which we will now implement quite significant changes. If everything had remained as it was, these changes would probably not have occurred, or would have occurred much more slowly. Now these changes, which are overall beneficial to Hungarian national interests, will take place more quickly.
Our second important virtue, let’s say strength, that we can build on is that national interest comes first. I already spoke about this in an intellectual sense, but it is also true politically. So the situation is that we condemn Russian aggression and support the Ukrainian people, but we are not willing to place Ukraine’s interests above our own. Let’s speak plainly: because we start from national interest. And we do not expect Ukraine, just as I do not believe there has ever been such a thing, nor could there be such a thing in the future, that Ukrainians would not place their own interests above Hungarian interests. This is the order of the world. This may sound harsh at times, but it must be said. We help them, we condemn Russian aggression, we support the Ukrainians, but we are not willing to place Ukrainian interests above Hungarian interests. This is our second strength. Because I think other countries think this way too, but it is impossible to say this in other countries today. There, it is sacrilege precisely because politics is not derived from national interest, but from a liberal, I don’t know what kind of worldview, which collides with thinking in national frameworks in such a case. But we can calmly and boldly say, although this has a price, that of course we will never place Hungarian interests behind Ukrainian interests. And we will not accept that anyone is offended by this. Therefore, we do not accept the Ukrainians’ argument, which is completely understandable from their perspective, that they are now making sacrifices for us. This is not true! The Ukrainians are not making any sacrifices for Hungary right now. The claim that Ukrainians are currently defending European freedom, defending Europe or Hungary from Russia is not true. This does not correspond to reality. Ukraine is not defending us; we can defend ourselves together with NATO. Our security is not guaranteed by Ukraine. What is happening there is not worth a single penny to us. We do not help because it is in Hungary’s interest, but because they are in trouble, and up to the point where it does not harm Hungarian interests, a people in distress must be helped. That is why we help. But not because it is in our interest. Let’s make this very clear! The assistance provided to Ukraine is not a Hungarian national interest, but simply a civilized way of behaving, which we can naturally provide up to the point where it does not harm Hungarian interests. Therefore, for example, we will not accept that the member states of the European Union jointly take out loans and finance Ukraine from that, but we can accept that we look at how much money we want to give to the Ukrainians for their functioning, let’s distribute that fairly according to proportions, how much goes to the Hungarian, the German, the Spanish, and so on, and what falls to the Hungarians, and can still be coughed up from the budget, so it does not undermine our national interests, and I think this can still fit, we can provide this amount from the Hungarian national budget, within the framework of a bilateral agreement with the Ukrainians. Not through Brussels, not with joint borrowing; if we want to help, let’s help in the right way. Let’s state that this does not fundamentally harm Hungarian national interests yet, although this money will be missed, this 60-70 billion forints per year will be missed from Hungary, but it does not yet undermine our national interests, and we can provide such assistance. And let’s state it this way, as I am trying to say now, and not within the framework of some common European, I don’t know what kind of assistance, loans, and God knows what we embed it in, considering that if we allow this, the European Union will irrevocably transform into a debt and credit community. The European Union is not such a country today, or such an integration; the European Union today is a cooperation order of member states. By agreeing to joint borrowing during COVID, we shifted the entire union’s developmental direction towards a credit community. Many have also stated from the other side, who stood against us, that this is what they call a Hamiltonian moment, because it was also a decisive moment in the creation of the United States when they first took out a loan together. Many have said that I had to debate in the Hungarian parliament, I think with the members of the Democratic Coalition, who welcomed this development as a positive Hamiltonian moment, that we are finally transforming the European Union into a debt community. I think this is deadly for Hungary. We must not do such a thing; we will lose our influence on this process, and they will mortgage and burden the future of future Hungarian generations in such a way that we will have very little influence on it – if at all. Let’s not do this! Therefore, okay, COVID was once, it was extraordinary, the Germans and everyone said it was a one-time occasion, but now we are already at the second occasion that we are giving money to the Ukrainians in this way, and the French are already knocking on the door, asking for us to create another such common loan package due to the energy crisis, which we would again distribute among each other. The European Union is slowly but surely transforming into a debt community. I think this is not in Hungary’s interest. Parenthesis closed. We can help the Ukrainians in other ways as well.
Our third strength, which we can build on while exploring the future, is that we are realists. This is a very important virtue because, although the ideas of improving the world, especially our poets and writers, are always welcomed with great enthusiasm in Hungarian public life, fortunately, politics does not usually fall prey to this. Since the French Revolution, if we look at when what changes took place in European politics, I must say that the Hungarian nation has been quite resistant to ideologies because we are realists; we love ideas that improve the world, we are happy when such ideas refresh our lives, but we do not usually get caught up in the wake of these world-improving ideas because we always ask the question: what is in the Hungarian interest? Jesus Christ is, of course, an exception to this because he proclaimed a kingdom not of this world, so that can be discussed. The worldly is another case. Overall, therefore, I must say that it is worth preserving this sense of reality.
And finally, here is our fourth strength, which is popularly referred to as Hungarian ingenuity, but in reality, it is about the Hungarian ability to see opportunities in everything. Even in trouble, it sees opportunities. And this is a huge advantage. And that is why I am infinitely optimistic. The situation is not easy, but I want to conclude my remarks by saying that I look at the challenges ahead of us with great optimism. I see unique opportunities in this. This may sound strange at first glance, but I would like to remind everyone, for example, that we viewed COVID in the same way, and of course, we had to fight against COVID, and people died, so it was not a funny story; in fact, it tormented us, but in reality, COVID forced or offered economic opportunities that we seized, and look at how, on the European ladder, where countries are assessed in relation to European development, we have surpassed the Portuguese in the last two years. I just want to say that, of course, it would be better to avoid every crisis, especially those that involve human lives; it would be better if they did not exist, but if they do, we must view them as opportunities and seek the path to strengthening. And of course, strengthening is always relative, because it is not just about you being stronger, but whether others can strengthen at the same rate as you, but it is certain that you can advance your country in the competitive rankings if you maneuver well in a crisis situation, as happened during COVID. So, in this situation, we must also see opportunities. That is why we are not willing, for example, to give up our relations with Russia. We understand everything, we are in solidarity, we cooperate, but as long as possible, we must take advantage of the opportunity to cooperate with the Russian economy. And we will find the forms to do so, just as others will find them. I would remind everyone that, for example, Turkey, although a NATO member, does not impose any sanctions on the Russians. None! Not just energy, none at all! So, I want to say that even in matters involving political conflicts, it is worth searching for those opportunities that, if we utilize them well, will provide a competitive advantage over our competitors. We must sometimes twist things, and then it works. In the third quarter, the Hungarian economy grew by 4.1 percent. In the Czech Republic, it was 1.6 percent, in Germany 0.3 percent, and in Slovakia 1.2 percent. This is, by the way, the result of managing the economic crisis caused by COVID, because during COVID, we launched an economic crisis management program that supported capital investments, supported businesses; if you remember, investments had to be initiated within a year, people could not be laid off, and these capacities are just now starting to produce. Now, I do not want to give a lecture on crisis management here; I just want to illustrate that adaptation, survival, and sidestepping are not the only possible behaviors in such a situation, but rather seeking opportunities.
What concerns you in this is to look for opportunities with your neighbors as well. I suggest that we view this crisis moment as a time when we may be able to improve our cooperation with our neighbors more easily than we could before. For example, the Serbian case is the best example of this. During the economic crisis, there are troubles. Sometimes we get into trouble, sometimes the other side does. Now, gas is coming through the Serbs because it comes from the South Stream. But the Serbs could not store it; in fact, they needed additional quantities. We have given, sold, and stored for them. I just want to say that trouble is also an opportunity to establish closer cooperation with our neighbors. So let us not view this as everyone trying to get through this crisis on their own, but let us see where there are economic touchpoints with the Slovaks, Romanians, and Serbs, the significance of which is increased by the current crisis. And where such points exist, let us immediately try to be active and want to cooperate with them, as close cooperation with them is also the starting point for our national economy and national strategy. So let us use this upcoming crisis, difficult economic period to improve our relations with our neighbors. And now we can do this not on a party-political basis, but by searching for common tools for dealing with trouble, crisis, and crisis management.
The Romanian Foreign Minister was with me the other day, or rather at the Hungarian Foreign Minister's office, but he also stopped by to see me, and it turned out that in the Romanian-Hungarian cooperation, for example, there are now much stronger arguments for the realization of certain flagship projects than before, when, by the way, the economies were functioning quite well on their own. Now, a major project, say, the construction of a high-speed railway from Bucharest to Cluj to Budapest, can also be interpreted as a crisis management tool that can provide a boost of strength or energy to the cooling national economies. And I could go on. I suggest to you, who are sitting around the table and have come from neighboring countries, that we should not simply set the goal of preventing our economic and political relations from deteriorating, but rather seek those opportunities where we can strengthen our cooperation with the majority leaders of neighboring countries, while ensuring that the Hungarian minorities also benefit.
Ladies and Gentlemen!
I believe I have reached the end of my remarks, perhaps it has been longer than necessary. Perhaps I need to touch on one more topic. This is the matter of negotiations with the union, which may bring particular joy to crossword enthusiasts, as to how to connect words so that they intersect meaningfully. Our debates with the European Union are, on the one hand, philosophical, even spiritual in nature, which I have already referred to earlier, and I will not talk about them again, and on the other hand, they are of an economic nature. At the center of the economic debates is money. There is a debate about how Hungary should connect to the union in terms of financial transfers. This means, on a practical level, that there are currently four channels through which money flows from Hungary to the union and from the union to Hungary. At this moment, the balance of these two flows is positive for us, and I would like to say a few words at the end about what it means to be positive. So there are four channels.
We have an agreement with the union regarding the payments for the unresolved issues of the already completed budget. This concerns the completion of financing for the remaining programs from the 2014-2021 seven-year budgetary period. We have no disputes here. We have no disputes! Last year, I should know the exact number, I think an amount around 1,000 billion forints arrived, this year an amount between 500-800 billion is expected, and next year, about 500 billion is also coming. This is the previous one.
Our second dispute is the recovery fund, which is referred to as the reconstruction fund. This is the financial fund established due to the COVID crisis, which, by the way, is of a different nature compared to the sources of the union's budget, because here we are not distributing each other's money in some proportion, but rather distributing a jointly borrowed loan. So, it is not about the Germans giving us money, or the more developed countries giving us money in the name of cohesion because we are less developed, but rather that we jointly took out a loan with a prior agreement on how much each will receive. These negotiations are stalled. When you see the news, you see that negotiations are ongoing about whether we will have access to this financial instrument or not. Here, we are at the back of the line; even the Poles are ahead of us because the Poles at least have a signed contract that they will receive this money at some point. It is another matter what they can do with that paper; there are now popular interpretations in the spirit of crossword solving, so at this moment, they have paper, but no money. Now Hungary is not at the point of getting money, but rather at the point of reaching where the Poles are, that we have a signed contract. I believe this will happen, probably because since this is not money received from other countries, but money from a common loan, the rules regarding this state that it must be given to the countries that participated in the loan, so it must be given. Here, at most, time can be delayed or dragged out, as has happened in the recent past. This does not reflect well on the European Union, where fair competition in the single market is the guiding star, and in comparison, there are countries that receive billions of euros in advance, while we have not received anything even after a year; then how is this fair competition, and how is this a single market? Closing parenthesis. But anyway, it can only be delayed; this must be given to Hungary sooner or later. I think it will happen in the coming days that we will have paper on it.
The third source of funding is the agricultural cooperation between the union and Hungary. There can be no blockage here, simply because agricultural support is a production subsidy, and if even a single country does not receive the production subsidy it is entitled to, then the local budget comes into play, and if the local budget comes into play, competition begins in the world of agricultural subsidiarity, and agricultural support, and that would break the European Union. One of the most important pillars of the European Union is that it is limited how much money a country can give to its producers from its own budget. If this collapses, the entire agricultural system collapses. And no one wants that, which is why we signed our agreement regarding this amount. These sources are arriving properly; they are outside the scope of the debate.
And the fourth source of funding that you may hear about is the sources due to Hungary from the already started budgetary seven years between 2021 and 2027, for which an agreement must be signed before they start disbursing them. We are still before the agreement here, and even if we sign the agreement, whether they will pay or not, what they will suspend, and how, is an opaque jumble, a jungle, and a minefield for a normal person, but the essence is that something will happen there. This is the fourth source. But this is the largest.
But what is worth knowing even about the largest? So what are we talking about, in forints, what are we talking about? We are talking about that if we look at the net sources arriving in Hungary during the next seven-year budget in proportion, we can say that it is a net positive of 2 billion euros. That is about 800 billion forints. So we gain this much every year. We receive a net 800 billion in new, fresh sources from the European Union. 800 billion! It is true that it is in euros and for developments, but overall we are talking about 800. The Hungarian GDP is 62,000 billion forints. So, what is the national economic weight of what? So the Hungarian national gross product in a year is 62,000 billion forints, and now we are talking about 800 billion forints... That is why I say that, of course, political games can be played with European Union funds, but this is not actually a real blackmail tool in the hands of the union. Politically, it is, because it is obvious that governments can be attacked by saying that there would have been more money for this and that and that for 800 billion forints if we had not been obstructive here and there. This is a political attack. But in economic terms, this is not a significant thing. So, that is why the Hungarian starting point in negotiations with the union is that we cannot be cornered. So if someone wants to negotiate with us by cornering us, they are condemning their own goals to failure; they will never achieve their goals against Hungary because these sources are too small for that. Now, of course, an absurd situation could arise, for example, that after not receiving the development sources, we might carry out the greening of the Hungarian economy with Chinese loans. I have also told the union that if the sources that are due to us do not come from there, then we will naturally gather sources from the world market, and it could even happen that the program for greening the Hungarian economy will be financed by Chinese loans. Well, good day to you, then that is how it will be! I will only say that it is possible to cause harm to Hungary, to be cheeky, to play political games, but economically, Hungary cannot be cornered. This has not always been the case. There was a time when Hungary was weak enough for this to be possible; we have long since moved beyond that. So the 150 billion euros of annual GDP that the Hungarian economy produces has already pulled Hungary out of the category where it could be financially blackmailed. Of course, there are easier and more difficult situations; sometimes more money is available, sometimes less, but Hungary cannot be blackmailed with this.
And so, in conclusion, we have arrived at the economic context that pertains to you. Árpád, I still have two minutes, right? That's good news. What would we have done if we didn't? But what I want to say is the following. Given that we are in such a difficult situation, which I have tried to detail here, one possible mindset is the one that says this is not the time for a nation to achieve its great strategic goals, and those should be put on hold. And there is another approach that says that to survive and manage a crisis, fundamentally, you need inner strength. And if you give up your strategic goals, you lose part of your inner strength, and therefore you will actually be unable to manage the crisis. That is why we should not give up strategic goals; in fact, during a crisis, we should reinforce some national strategic objectives that everyone else might abandon, put on hold, or postpone. I believe we should not do that. So, while we will see the processes of the 2023 economic year by December – we have to wait until then – if it is even possible to foresee anything today. Hungary currently has a budget that we adopted in the usual manner back in July, but the world has shifted so much that those numbers are only partially valid, and they will need to be modified. We will carry out this modification sometime in the first half of December. And when we make the modifications, we must ensure that we express in the language of the budget that we are not giving up national strategic goals. Such is family support, which is a national strategic goal, so we will expand the system of family support. We are not stepping back from it; rather, we will expand it. Such is the economy, full employment; we will not give that up, but, you know, we will support investments that will create jobs. And such is national unification as well. Therefore, we will solve long-standing, unresolved issues now. This is our plan, at least by early December.
What I am saying now should be interpreted as a strong intention by those present, not as a decision that has already been made. But now is the moment to address the problem that the amount of educational and training support has not increased for a long time, is ridiculously low, and has lost the motivating power it once had. It must be raised. It must be raised noticeably and significantly. I have some quite wild numbers in my head. It is not important to specify them here now, but we would like to multiply the educational and training support. To the Hungarian diaspora, we owe the old debt that there is no special scholarship system for Hungarians of Hungarian descent, who may no longer even speak Hungarian, living in the diaspora, to come home for half or one year of studies, while we spend a lot of money bringing students from other countries here; this is also an imbalance that has long cried out for a solution. Such things are not usually solved during a crisis, but I believe that from the logic I am speaking from, it follows precisely that this issue must be resolved now, and a robust, powerful scholarship program must be initiated. So, I would like to tell the leaders of the communities beyond the borders present here that I do not want to talk with you in the coming period, until the end of the year, about how not to implement things, but rather about how to implement them. Moreover, how to set goals that we previously did not feel were realistic and did not set. It is true that we probably do not recommend initiating new developments; we want to carry through all ongoing ones, we will provide the necessary resources for operation, and we will also make new types of resources available. The period of high-value investments may not be in the next one or two years, but rather they will need to be revisited later. But this does not mean that overall, there will not be better-structured and more resources available in the future than there have been in recent years.
I respectfully thank you for listening. I hope I have managed, if not to convey, at least to convey the sense of what kind of year awaits Hungary. We will be under pressure, we will have many debates, we will stand up for our interests, there will be wartime conditions, we will have to grapple with an energy crisis, but Hungary will not step back from any strategic goal, will not retreat, and in fact, in some areas, we will demonstratively and with inner strength move forward.
Ceterum censeo, the prerequisite for this is always that Hungary has a stable, capable government. We haven't even talked about the fact that there was an election this year because it was so far away that we don't even remember it, but I would like to draw everyone's attention to the fact that there was an election in Hungary. We won this election with a two-thirds majority, which gives us this enormous opportunity to have, unlike any other European country, more than three years of mandate, perhaps three and a half years of mandate for this government, with a two-thirds majority and with the mindset that I have tried to present to you here. Only good can come from this.
Thank you very much for your kind attention!
The original Hungarian. The tags above are read on the English translation's sentences.
Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden alkalommal, a legutóbb három évvel ezelőtt is megkértem az államtitkár urat, hogy korrigáljunk: nem akarok semmilyen beszédet sem tartani, mert ez nem az a fórum, hanem valami helyzetismertető előadásszerűséget vagy vitaindítót, szóval valami más műfajt kell itten megjelölnünk. A beszédet majd Zsolt mindig elmondja, abban ő a legjobb a magyar kormánykoalícióban, én inkább az előadások területén próbálok jeleskedni.
Tisztelettel köszöntök mindenkit! 2019-ben láttuk egymást személyesen utoljára így, egy asztal körül. Jó érzés, hogy mindannyian megvagyunk. Jó érzés, hogy nemcsak megvagyunk, hanem mindannyian erősebbek is vagyunk, mint amikor a legutóbb láthattuk egymást. Először is az öt perccel korábbi kezdéshez annyi megjegyzést szeretnék fűzni – nem a vicc kedvéért, hanem azért, hogy meg tudjuk idézni Varga Laci bátyánk emlékét, akinek mindannyian sokat tartozunk, aki a KDNP-nek Amerikából hazatért, örökös elnöke volt és maradt, és tőle tanultuk azt, még mikor fiatalok voltunk, hogy két esetben nem érdemes az embernek taxit hívnia: Fidesz-rendezvényhez és spanyol repülőgéphez. Ezekben az esetekben ez kidobott pénznek minősül, mondta Laci bátyánk. Most erre rácáfoltunk, mert a koalíció történetében először hamarabb kezdtünk meg egy tanácskozást, nem pedig később.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Úgy készültem, hogy elővettem azt, amit a 2019-ben megtartott tanácskozásunkon mondtam. Abból most kiemelek néhány elemet, és aztán beszélnék arról, ami azóta történt. A legfontosabb következtetése az akkori tanácskozásunknak az volt – ugyanis akkor ennek a kérdésnek még tétje is volt –, hogy szabad-e lelépnünk az etnikailag egységes magyar képviselet bázisáról, fundamentumáról az etnikailag vegyes magyar képviselet irányába. Ez egy folyamatos probléma mindenhol. Mindenhol vannak a többségi nemzetnek olyan javaslatai – engedjük meg, hogy ezek jóindulatú javaslatok –, amelyek arról szólnak, hogy hogyan tudnánk mi, magyarok jobban képviselni az érdekeinket a velünk szomszédos országokban, és miért kellene ragaszkodnunk ahhoz, hogy etnikai alapon szervezzünk politikai közösségeket, mikor ezt vegyes alapon is tehetnénk, és a magyarok is erőteljesebben tudnák az érdekeiket érvényesíteni vegyes pártokon keresztül. Ez az ajánlat, kísértés, megkísértés folyamatosan jelen van a magyar nemzetpolitikában. És voltak időszakok, amikor nem voltunk egységesek abban, hogy erre a kérdésre milyen választ adjunk. 2019 is egy ilyen zavarosabb év volt. Most a helyzet sokkal tisztábbnak látszik, mert úgy tűnik, hogy minden magyar közösség a szomszédos államokban egyértelműen azt a választ adja erre a kérdésre, hogy nagyobb esély kínálkozik az érdekeink és az értékeink képviseletére egy etnikailag egységes alapokon szervezett politikai struktúrában, ezért mindenhol ma sokkal egyértelműbben utasítjuk vissza azokat a – még egyszer mondom, megengedem – jóindulatú ajánlatokat, amelyek azt javasolják, hogy térjünk át egy etnikailag vegyes magyar képviselet rendszerére. Ez tehát 2019-hez képest egy jelentős megerősödés és javulás.
Itt gratulálok a felvidéki barátainknak, akik búvópatakszerűen hol az összefogás, hol pedig a különválás útján haladnak, és úgy tűnik, hogy most az összefogás útját választották. És ha én jól értem a számokat, bár e tekintetben majd inkább őket kell meghallgatni, úgy látom, a számok nyelvén minthogyha egyértelmű lenne, hogy az összefogás erősebbé tett bennünket a Felvidéken.
Az RMDSZ jelentős befolyásán nem vagyunk meglepődve. Budapesten létezik az a politikai tréfa, ami úgy szól, hogy miről szól a román választás? A román választás arról szól, hogy eldöntsék, ki lesz az RMDSZ koalíciós partnere. Most úgy látom, hogy visszatértünk ehhez a gyakorlathoz. Gratulálok, és sok sikert kívánok az RMDSZ vezetőinek!
És meg kell említenünk még itt Pásztor Istvánt és a vajdasági magyarokat, tekintettel arra, hogy ott egy hosszú, stratégiai kapcsolatépítési munkának fontos fázisában vagyunk, aminek az a lényege, hogy a szerbek ne tekintsenek bennünket ellenségnek, hanem sokkal inkább tekintsenek bennünket szövetségesnek, és nemcsak a két ország diplomáciai kapcsolatában legyen ez így, hanem a két etnikum között is jöjjön ez létre. Szerintem a szerbek megbecsült tagjai a magyar közösségnek itt, Magyarországon, és azt gondolom, hogy egyre inkább azzá válunk mi is, Szerbiában élő magyarok megbecsült tagjaivá válunk a szerb államnak. Úgyhogy gratulálok az ide vezető sikeres lépésekhez, hiszen 2019 óta több ilyen sikert is magáénak tudhat a VMSZ.
A második állítás, amit 2019-ben tettem, nagyjából úgy hangzott, hogy az európai gazdaság fejlődését figyelve megállapíthatjuk, hogy Közép-Európa lesz Európa gazdasági motorja. Az eltelt három év ezt igazolta. A 2021-es évben, amelyet az utolsó lezárt évnek tekintünk, 1,5 százalékkal jobban növekedett Közép-Európa, mint Nyugat-Európa, 6,7 százalékos növekedéssel jött ki Közép-Európa a pandémiából, és a visszaesésünk is kisebb volt, mint amikor a pandémia kitört. Tehát úgy látom, hogy azt az állítást, hogy érdemes Magyarországnak a közép-európai gazdasági térség építésébe forrásokat és energiát fektetni, az események igazolják. Ennek része egyébként az a kifektetési program is, amelyben a határon túli magyar közösségek által lakott területeken próbálunk gazdasági segítséget nyújtani. Ez a legjobb befektetés, amit Magyarország ma elérhet.
Beszéltünk arról is három évvel ezelőtt, hogy az európai biztonság kulcsa a jövőben a Balkán lesz. Ezt látszólag most felülírja az ukrán–orosz háború, de talán ez az állítás mégiscsak tartható lesz, hiszen nyilvánvaló hatalmi rivalizálást látunk a Balkánon: az Európai Unió nem tud kellő befolyást érvényesíteni, az oroszok egyre nagyobb súllyal vannak jelen, és a törökök is egyre nagyobb súllyal vannak jelen. Ha megnézzük a legutóbbi választásokat a Balkánon, akkor ennek a jeleit világosan láthatjuk. Tehát Magyarországnak az az érdeke, hogy a Balkánon található országok, azok közül is a kulcsországnak tekinthető Szerbia első helyen minél hamarabb váljon az Európai Unió részévé annak érdekében, hogy egy biztonságos zónát, területet hozhassunk létre, ahonnan nem fenyegeti Európát se rivalizálás, se pedig kihívás.
És három évvel ezelőtt hangsúlyoztuk a V4-ek fontosságát is. Erről kell most néhány megjegyzést tennem. A V4-ek ma is fontosak, de az egész V4-nek a dinamikája jelentősen megváltozott. Mindig is voltak törekvések arra, hogy a V4-nek az érdekérvényesítő képességét Brüsszelben meggyengítsék, ugyanis az érdekérvényesítő képesség a magyar nyelv szabályai szerint azt jelenti, hogy valakivel szemben képes vagyok érvényesíteni az érdekeimet, és a közép-európaiak arra jöttek rá, hogyha ezt együtt teszik, akkor sikeresebbek lesznek, mint ha külön-külön. Alapvetően egy brüsszeli fókuszú szerveződés a V4, az európai struktúrákon belüli közép-európai érdekérvényesítésnek az eszköze. Nyilván azok, akik a britek kiválása után abban gondolkodnak, hogy az Európai Unió egy kizárólag német–francia tengelyre fölfeszített struktúra, és nem akarnak egy harmadik szereplőt, ahogy mi szeretnénk, egy V4-es, közép-európai szereplőt struktúrameghatározó tényezővé fejlődni, azok nem érdekeltek abban, hogy ez a V4 így működjön. És a csehek és a szlovákok részéről föl is merültek bizonytalanságok, illetve megjelentek olyan vélemények, amelyek a V4 fontosságát hátrább sorolták a saját külpolitikájukban.
A lengyelekkel sem egyszerű az együttműködés, mert ugyan a V4 alapvető céljaiban továbbra is fönnáll az egyetértés, de az orosz–ukrán háború ezt a kapcsolatot átalakította, bonyolultabbá tette, dacára annak, hogy a lengyelek és a magyarok céljai – ha én jól értem a helyzetet – azonosak, hiszen mind a ketten abban vagyunk érdekeltek, hogy Oroszország ne jelentsen fenyegetést a térségre, és abban vagyunk érdekeltek, hogy Oroszország és Közép-Európa között legyen egy szuverén állam, amit hívjunk az egyszerűség kedvéért most Ukrajnának. Tehát a célok érdekében egy szuverén integritásában érintetlen Ukrajna és egy ránk fenyegetést nem jelentő Oroszország kialakítása két olyan cél, amiben egyetértünk a lengyelekkel. A probléma az, hogy az eszközöket látjuk másképpen. Szerintünk a háborús eszközök és a háborús eszkaláció ennek a célnak elérésére alkalmatlan, sőt az ellenkező eredményt fogja hozni, ezért mi sokkal inkább hívei lettünk volna, meg vagyunk most is a tűzszünetnek, a béketárgyalásnak és egy olyan európai biztonsági elrendezésnek, amelyben van kijelölt helye Oroszországnak, olyan helye, amely számunkra nem hátrányos és nem veszélyes. Ez a geopolitikai különbözőség érzékelteti a hatását a V4-ek együttműködésében is, ezért bonyolultabbá vált az egész V4 működése.
Most tegnap vagy tegnapelőtt éppen mintha a csehek mondták volna vissza a házelnöki találkozót, és van ugyan tervbe véve egy miniszterelnöki csúcs valamikor november végén Kassán, de hogy ez megvalósul-e, annak fényében, ami tegnap történt a házelnöki szintű találkozóval, felettébb kétséges. Mi készen állunk a tárgyalásokra, meglátjuk, mi jön majd ki ebből. Több megjegyzést talán nem is érdemes ehhez fűzni.
Talán azt a rosszkedvű megjegyzést mégiscsak megengedhetem magamnak, hogy az a stratégiai gondolkodás, hogy Közép-Európa megfelelő megszervezésével képesek lehetünk arra, hogy a közép-európai népek önsúlyuknál fogva jelentsenek komoly európai tényezőt, és ne más államokhoz, náluknál nagyobb államokhoz fűződő viszonya jelölje ki a helyüket és befolyásukat Közép-Európában, ez az álom vagy terv, aminek azért van néhány száz éves előzménye, ma messzebb van a valóságtól, mint három évvel ezelőtt volt. Érdemes megfigyelni, hogy csak mi, magyarok beszélünk a saját logikájában a közép-európai helyzetről, mindenki más vagy a németekhez vagy az amerikaiakhoz vagy az oroszokhoz való viszony dimenziójában fogalmazza meg, hogy mit érdemes csinálni Közép-Európában, és nem pedig a közép-európai önépítés ösvényét járja. Ennyiben az elmúlt három év a V4-ek dimenziójában sajnos inkább kedvezőtlen fejleményeket hozott.
Miután Magyarországon egy vállaltan nemzeti keresztény kormány van, ezért van jelentősége annak, hogy a mi potenciális partnereink országaiban milyen típusú kormányzatok működnek. Ez meghatározza a szellemi természetű együttműködés lehetőségét, és kijelöli a szellemi természetű konfliktusoknak a helyét. Az állam-életben ennek van valamennyi jelentősége, nem lenne helyes, ha csak az egyetlen dimenzió lenne ez, de jelentősége kétségkívül van, ezért mindig könnyebb a magyar kormány dolga, és a magyar kormányon keresztül Magyarország dolga is könnyebb, meg a határon túli magyarok dolga is könnyebb, hogyha hozzánk hasonló, nemzeti keresztény alapokon álló kormányok többségben vannak, vagy egyáltalán rajtunk kívül még léteznek Európában.
Most az elmúlt időszak politikai fejleményei segítettek bennünket. Svédországban ilyen kormány alakult, Izraelben, ami ugyan nem része az Európai Uniónak, de szellemi értelemben nyilvánvalóan kötődik hozzá, ugyanez történt, és Olaszországban is ez következett be, és az amerikai partnereink, a republikánusok is visszavették a képviselőházat. Összességében tehát azt kell mondanom, hogy ma több barátunk és több szövetségesünk van a nemzetközi térben, mint korábban volt.
Ráadásul mi is építjük azért az új kapcsolatrendszereket – szokatlan dimenziókban és keretekben. Nemrégen jöttem vissza, tegnap vagy tegnapelőtt Belgrádból, ahol egy osztrák–magyar–szerb együttműködést hoztunk éppen tető alá, tartós struktúra fölépítését célozva meg, alapvetően a migrációból kiindulva, de szélesebb összefüggéseket is tárgyalva, hiszen nem lehet a migrációt elszakítani a biztonsági kérdésektől, a biztonsági kérdéseket nem lehet elszakítani a háborútól meg az Európai Unió erre adott válaszaitól. Tehát én reménykedem abban, hogy egy osztrák–szerb–magyar együttműködés tartós struktúrákat is talál majd.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Természetesen kell szólni egy-két szót a háborúról. A háborút többfajta módon lehet nézni. Lehet nézni a brutalitásában, ahol tízezerszám halnak meg emberek, kell is ezen a szemüvegen keresztül néznünk. Lehet nézni gazdasági összefüggésekben, éppen megsemmisül egy ország, és ez nem hagyja érintetlenül a mi gazdasági rendszereinket, az európai gazdasági rendszert sem. És persze lehet nézni egy harmadik dimenzióból, egy nagyobb, globális átrendeződés részeként, ha igaz az a kiindulópont, amit én igaznak tartok, hogy valójában itt egy, az egész világ hatalmi rendszerét átalakító folyamat egyik állomásáról beszélünk. Tehát ez a háború nemcsak önmagában jelent számunkra komoly következményekkel járó fejleményt, hanem illeszkedik egy nagyobb trendbe is.
Én mindenkit emlékeztetnék arra, hogy már a pénzügyi válság is, aztán a migrációs válság is ennek a nagyobb átrendeződésnek volt egy-egy fontosabb állomása, aminek számos dimenzióban lehet megfogalmazni a lényegét. Én most csak addig a mélységig merészkedem, ahol azt mondom, hogy olyan változások vannak a világban, ahol a világ gazdasága által megtermelt javak, erőforrások, profitok a korábban megszokott módhoz képest eltérő arányban kerülnek fölosztásra. Ugye, a statisztikusok ezt a bonyolult dolgot egyszerűen úgy fejezik ki, hogy a világ melyik erőközpontja a világ nemzeti össztermékének vagy GDP-jének hány százalékát állítja elő, és milyen arányban részesedik az így keletkezett profitból. És ha ezt nézzük, akkor azt látjuk az elmúlt tíz év dimenziójában, hogy Európa huszon-valamennyi, inkább 25 százalék körüli világgazdasági részesedéséből visszacsúszott valahova a 18 százalékra, a kínaiak jönnek föl, mint a talajvíz, és lassan ellépnek Európa mellett. Az amerikaiak, akik valahol a 25 százalék környékén voltak, pedig iszonyatos erővel küzdenek, hogy ezt az arányt meg tudják őrizni. És hogyha a világban megtermelt javak és profitok másképpen kerülnek elosztásra, mint korábban, annak következményei vannak. Ugyan ez sosem zéró összegű játszma, mert mindig van egy abszolút értelemben vett növekedés is, de azért van elosztási következménye is: akinek korábban több jutott, annak most kevesebb jut, akinek korábban kevesebb jutott, annak pedig több jut. És ennek következményei vannak, mert a nemzeteknek– ahogy Zsolt helyesen mondta – kenyérrel is élniük kell. És ez mindenfajta következményekkel jár, nyomást helyez, különösen a visszasüllyedő országok esetében nyomást helyez a politikai rendszerekre, azoknak az országoknak az esetében, amelyek pedig nyertesei a folyamatnak, ott pedig erőforrások jönnek létre, ahol mindenfajta nemzeti ambíciók kielégítéséhez szükséges gazdasági erőforrások halmozódnak föl.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A nagy kérdés, ami a korszaknak a nagy kérdése, hogy ez a folyamat – amely normális esetekben lassú szokott lenni, egy ilyen átrendeződésnek sok évtizedes, esetenként évszázados is a horizontja – azonban most nagyon rövid idő alatt zajlik le. Sokkal intenzívebb, mint korábban bármikor a világtörténelem során. Az a kérdés, hogy a nagyok képesek-e ezt kezelni, ez a fajta átrendeződés végbemehet-e háborúk nélkül, vagy szükségszerűen konfliktusokat hoz magával. Szerintem ennek a logikának az egyik eleme, ennek a folyamatnak az egyik eleme az, amit most orosz–ukrán háborúként látunk a világban.
Az a kérdés ezek után, hogy hogyan érint bennünket ez a háború. Először is a legelemibb ösztöneinkből kell kiindulni. Ha a szomszédodban háború van, akkor te sem vagy biztonságban. És ugyan hála a Jóistennek, eddig a magyarok által lakott ukrajnai területeken, tehát Kárpátalja területén még semmilyen katonai cselekmény nem történt, ha jól látom, oda még rakéta vagy bomba sem esett le, ott még létesítményt nem semmisítettek meg, és ha jól gondolom, talán az egyetlen ilyen régiójáról beszélünk egész Ukrajnának, mert minden más régió már valamilyen katonai csapást elszenvedett. Tehát dacára annak, hogy itt Kárpátalja egyelőre relatíve biztonságosnak tekinthető, azért biztonságban nem vagyunk. Ezt a három nappal ezelőtti lengyel események pontosan mutatják: ha szomszédodban háború van, te magad sem vagy biztonságban, és akármilyen ügyesen is próbálsz védekezni, bizony a háború emberéleteket is követelhet tőled is, nem beszélve ennek a gazdasági következményeiről. Egy dolog biztos, hogy minél később lesz béke, annál drágább lesz a béke ára, annál magasabb lesz a béke ára. 2014-ben, amikor a krími konfliktus kitört, mert tulajdonképpen ugyanennek a konfliktusnak egy második szakaszában vagyunk most, tehát a 2010-es évek közepén mi, európaiak még képesek voltunk arra, hogy egy orosz–ukrán konfliktust lokális konfliktussá korlátozzuk. Ez a háború, ami most zajlik, kitörhetett volna már 2014-2015-ben is, hiszen akkor is nemzetközi jogi értelemben ukrán területeket foglaltak el az oroszok katonai erővel, és utána ugyanúgy, mint most, népszavazással próbálták azt legitimálni. Minden föltétel készen állt akkor is arra, hogy kirobbanjon egy háború. Azért nem robbant ki, mert az európaiak képesek voltak a folyamatot kontrollálni. Azért nem robbant ki, mert a francia–német tengely képes volt arra, hogy egy olyan rendezési tervet rakjon össze pillanatok alatt, ezt hívják aztán, vagy nevezték el később minszki szerződésnek, pillanatok alatt összeraktak egy olyan tárgyalási keretet, oroszok, ukránok, németek, franciák, amely európai felügyelet alá helyezte a folyamatot, és amelynek voltak világosan megfogalmazott céljai mind a két konfliktusban érdekelt fél számára. Ezt jól csináltuk szerintem. Az akkori nagy európai államok vezetőit dicséri, hogy lokalizálni voltak képesek azt a konfliktust. Ez most nem sikerült. Tehát 2022-ben ez a konfliktus ahelyett, hogy hasonló európai akcióknak köszönhetően lokalizálttá vált volna, globalizálttá lett. Pillanatok alatt nemzetközivé terebélyesedett, és azok a szereplők, akik abban lettek volna érdekeltek, hogy a konfliktus lokalizálódjon – ezek közé a szereplők közé tartozik Magyarország is –, nem voltak elég erősek, hogy ennek a szempontnak érvényt tudjanak szerezni. Azok a szereplők voltak erősebbek, akik a konfliktus nemzetközivé szélesítésében voltak érdekeltek. Ma már kicsit távolinak tűnik, nem kicsit, ma már nagyon távolinak tűnik, és tartalmát illetően is bizarrnak, az a vita, ami, mondjuk, 2022 márciusában zajlott Európában, pedig ez most volt, ami arról szólt, hogyha szállít is Európa, illetve az Európai Unió országai szállítanak is fegyvereket, azok lehetnek-e halált okozó fegyverek. Innen indultunk, ha emlékeznek rá. Amire az ukránok, ugye, fölháborodottan azt reagálták, hogy ne párnákat küldjenek, hanem küldjenek fegyvereket. De innen indultunk. Tehát Európa nem akart részt venni, vagy sokan voltunk Európában, akik nem akarták, hogy Európa mélyen belevonódjon ebbe a konfliktusba, és a fegyverek küldésénél is a lehető legóvatosabban igyekeztünk eljárni. Hol vagyunk már ehhez képest? Ehhez képest már nem az a kérdés, hogy halált okozó fegyvereket szállítunk-e Nyugatról, hanem hogy milyen erősségűt és mennyit szállítunk. Innen eljutottunk oda, hogy most már az európai kontinens államainak a területén képezik ki azokat a haderőket, amelyek utána visszamennek Ukrajnába, és részt vesznek a háborúban. És most már ott vagyunk, hogy lassan a hadban álló Ukrajna teljes állami működésének finanszírozását is mi fogjuk biztosítani. Lassacskán eljutunk oda valóban, amit én még hagymázasnak gondoltam 2021. december közepén, amikor az ukrán elnök látogatást tett a NATO-központban, és ott a NATO főtitkárral közösen tartottak egy sajtótájékoztatót, és a legnagyobb megdöbbenésemre – amit akkor még senki nem tekintett, úgy látom, fontos pillanatnak – azt mondta, hogyha konfliktus lesz, akkor Ukrajna lesz a NATO egyesült haderejének a csúcsa, az éke. Most lassacskán megérkeztünk ebbe az állapotba, ez még 2021 decemberében hangzott el. Most itt vagyunk lassan. Tehát a helyzet meglehetősen nehéz.
Az a kérdés, hogy Magyarország hogyan viselkedjen, milyen stratégiát kövessen ebben a helyzetben? Az első és legfontosabb, hogy próbáljunk mindent megtenni annak érdekében, nehogy valami végzetes eszkaláció történjen, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy egyedi, kivételes eset legyen mindaz, ami Lengyelországban történt, és ne váljon a mindennapok részévé az a tapasztalat, hogy először a határ menti zónában, aztán belsőbb területeken is emberéleteket követel tőlünk is az ukrán–orosz háború. Ezért ugyan nem hálás szerep, hogy egyedüliként az európai államok közül – most a Vatikánt nem említem itt – lényegében csak Magyarország beszél tűzszünetről, csak Magyarország beszél béketárgyalásokról, egyáltalán ezt a tónust és megközelítést kizárólag mi alkalmazzuk. De annyira stratégiai érdeke Magyarországnak az eszkaláció elkerülése, hogy szerintem minden politikai konfliktust, időnként megalázó kommentárokat meg reakciókat is érdemes elviselnünk, és ki kell tartanunk állhatatosan a saját legfontosabb nemzeti érdekünk, a béke mellett.
A második kérdés, amivel foglalkoznia kell Magyarországnak, a háború gazdaságra gyakorolt hatása. Az volt a terv, hogy ásunk egy jó nagy gödröt az oroszoknak, és majd ők abba jól beleesnek, és ezt a gödröt úgy hívták, hogy szankciók. Ez még abban az időszakban volt, amikor még vita volt arról, hogy egyáltalán szabad-e, és ha igen, milyen fegyvereket szállítani Ukrajnába, tehát akkor még arról volt szó, hogy közvetett eszközökkel kell segíteni az ukránoknak, hogy megvédhessék magukat, illetve kell csapást mérni az oroszokra, mert vannak országok, amelyeknek a stratégiai céljai nem merülnek ki Ukrajna megsegítésében, egy jó alkalomnak látják a mostani helyzetet arra is, hogy csapást mérjenek, gyengítő csapást mérjenek Oroszországra. És azt találtuk ki, hogy olyan gazdasági intézkedéseket vezetünk be, amelyek az orosz gazdaságot olyan mértékig meggyengítik, ami aláássa a hadviselő képességét, és ezzel lépéseket teszünk, sőt a legfontosabb eszközünket vetjük be a béke érdekében és a háború lezárása érdekében. Most azt látjuk, itt a lengyel események fényében, hogy soha nem volt olyan éles és eszkalált a helyzet, mint ebben a pillanatban. Tehát mindaz, amit eddig csináltunk, nem a háború lezárásához, nem az ukránok győzelméhez, hanem a háború elnyújtásához vezetett, illetve vezet. Ezért a szankciókkal szemben Magyarország bizalmatlan. Úgy látjuk, hogy a szankciók átgondolatlanok, bár a németek is részt vettek a kigondolásában, és mi még abban a képzetben élünk, hogy a precizitás meg a mérnöki tudás egy német tulajdonság, de a szankciókat figyelve erről most már nem vagyunk meggyőződve, mert a szankciók nem ott fejtik ki hatásukat, ahol a dizájn szerint ezt meg kéne tennie, és nem ott fáj, ahova egyébként céloztunk. Tehát ezek a szankciók rosszul megtervezett szankciók, mindenképpen felülvizsgálatot, minimum felülvizsgálatot igényelnek, át kell újra gondolni. Ahelyett, hogy versenyt futnánk egymással, hogy ki tesz nagyobb javaslatokat és erőteljesebb javaslatokat újabb szankciós csomagokra – most épp a kilences sorszámúnál tartunk –, most meg kellene állni, át kellene gondolni, amit eddig csináltunk, és el kéne gondolkodni azon, hogy mely szankciós politikai elemeket lehet folytatni, és melyeket kell föladni.
Az egész természetesen legnyilvánvalóbban a gazdaságot illetően az energiakérdéseknél összpontosul. Mindenki láthatja, hogy az energiaárak az égben vannak, a háború előtti állapotokhoz képest sokszoros villany- és gázárat kell fizetnünk, amit mi Magyarországon szankciós felárnak nevezünk. Ötszörös-hatszoros árat is fizetnünk kell. Hogy Önök értsék, hogy ez mit jelent a magyar gazdaság számára, a következő hüvelykujj-szabályokat érdemes szem előtt tartani. Tehát, most fejből idézem föl, hogyha némi pontatlanság lenne a számok körül, azt nézzék, kérem, el nekem. Tehát 2021-ben – különböző számítási módok vannak, de összességében azt mondhatom, hogy – Magyarország energiaimportja 7 milliárd euróba került. Tehát ahhoz, hogy a magyar gazdaság működjön, ráadásul egy energiaintenzív, manufakturális iparunk van, nekünk kívülről energiát kell behozni. Ezért fizetnünk kell, ez olyan 7 milliárd euró körül volt. Még egyszer mondom: különböző számítások léteznek, de most az arányok érzékeltetése érdekében fogadjuk el ezt a számot. Az idei évben, 2022-ben ez a szám a 7 milliárd helyett 17 milliárd lesz. Az optimisták szerint megáll 15,5 milliárdnál, én azonban úgy látom, hogy inkább 17 milliárd lesz. És ha ezt kivetítjük a következő évre, akkor, ha a helyzet nem romlik, megint 17 milliárd lesz, de ha a helyzet romlik, akkor akár 27 milliárdig is elmehet. Most hagyjuk a jövőt, most nézzük csak az idei évet. Ez azt jelenti tehát, hogy 7 helyett fizetünk 17 milliárdot ugyanolyan mennyiségű energiáért, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy 10 milliárd euró hiányzik a magyar gazdaságból. Tehát a magyar gazdaságnak 10 milliárd euróval több pénzt kell fizetnie az energiáért, azért, hogy működni tudjon, működjenek a háztartások, és működjön a magyar gazdaság. És ezt a 10 milliárdot elő kell venni valahonnan. Ez nem egy egyszerű feladat. Részben a GDP, tehát a nemzeti össztermék növekedése erre jelenthet valamilyen forrást, de ilyen ütemű növekedés, amely ezt ellensúlyozza, elképzelhetetlen. Ebből terhek fakadnak, ezeket szét kell teríteni. Amit most látok, az – az év végi számokat még persze senki sem láthatja biztosan, de valahogy úgy fog ez kinézni –, hogy a 10 milliárd euróból 6 milliárd eurót le kell nyelnie a gazdaságnak, és körülbelül 4 milliárd euró pedig a költségvetésen marad. Ezt hívjuk rezsivédelmi alapnak, és így tovább, egész intézményrendszert építettünk itt föl, amely ezt a problémát kezeli. 4 milliárd euró a költségvetés esetében: az 1.600 milliárd forintot jelent! Tehát 1.600 milliárd úgy kimegy a költségvetésből, hogy az éppen mehetne, mondjuk, Önökhöz is. Föloszthatnánk a határon túli magyar területek gazdaságfejlesztési programjára vagy oktatásfejlesztési programjára, vagy megtehetnénk, hogy a határon túl is megindítunk olyan családpolitikai programokat, amelyek Magyarországon is ismertek. 1.600 milliárd forintból meg lehetne oldani. De, mondjuk, ha nem Önökre gondolnánk, hanem a magyar oktatási rendszerre vagy a magyar energiarendszer átalakítására vagy a magyarországi családtámogatási rendszernek a bővítésére vagy az állami alkalmazottak fizetésemelésére vagy adócsökkentésre. Szóval 1.600 milliárd forintot igen szépen és jól el lehet költeni egy olyan méretű gazdaságban, mint Magyarország, nyilvánvaló, látható eredményekkel. De ez most nincsen. Ez kimegy.
És persze még hosszabb távon az is terhel majd bennünket, hogy időközben az ország finanszírozásához szükséges hitelek kamatai is megnőttek, és amikor azok majd lejárnak, azok magasabb kamatfizetésre köteleznek bennünket, mint, mondjuk, a megelőző egy-két évben. Tehát jól látszik, hogy ez az egész szankciós politika, ami az egekbe hajtja az energiaárat, nem egy filozófiai kérdés, nem egy elvi kérdés. Az elrontott európai szankciós politika minden évben 10 milliárd euróba kerül a magyar gazdaságnak, és 1.600 milliárd forintnyi forrást von el a társadalmi célok elől, illetve kasszájából. Ezzel a helyzettel kell szembenézni. Innen nézve talán nem tűnik túlzónak az a retorika, amellyel Magyarország a szankciók azonnali felülvizsgálatát követeli, azt remélve, hogyha a szankciós politika változna, akkor az energia ára is változna a világon, akár meg is feleződhetne. Ha nem is tér vissza oda, ahol volt, de visszatérhetne egy értelmes mezőbe, és abban a pillanatban már nem 10 milliárdot buknánk egy évben, hanem csak ötöt, akkor már nem 1.600 milliárd menne ki a költségvetésből, hanem csak, mondjuk, 800, a fele, és így tovább, és így tovább. Minden szankciós politika, a szankciós politika minden revíziója, ami az értelmes megközelítés felé tereli a viselkedésünket, milliárdokban mérhető haszonnal jár Magyarország számára. Tehát még egyszer mondom: a szankciók kapcsán mi nem geopolitikai és nem filozófiai vitákat vívunk, hanem kenyérharcot folytatunk azokkal szemben, akik nem látják be a következményeit a szankcióknak, vagy akik olyan gazdagok, hogy egyébként megengedhetik maguknak, hogy ilyen következményeket a nemzetgazdaságaik kezeljenek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mint minden háborúnak, ennek is vannak nyertesei meg vesztesei. Nagyon vigyázni kell itt az összeesküvés-elméletekkel. Eleve a szándék is problémás, ha az ember szeret ilyeneket összeállítani, de amire itt még vigyáznunk kell, leginkább az, hogy a következményeket ne keverjük össze a célokkal. Az gyakran van úgy, hogy egy konfliktusnak a következményei előre megtervezett, szándékolt célok voltak, de olyan is van, amikor nem. Tehát nyilván itt sokan vagyunk, akik szeretnek foglalkozni történelemmel, számos példát tudnánk mondani, hogy bizonyos dolgok nem azért következtek be, mert valaki előre elgondolta, hanem azért, mert folyamatok indultak meg, amelyekre mindenki ráakasztotta a saját érdekeit, az irányát a folyamatoknak megváltoztatták, és egész máshol kötöttek ki, kötöttünk ki egy adott konfliktus végén, mint ahova el akartunk jutni a konfliktus segítségével. Ilyen példákat a magyar történelemből is meg a világtörténelemből is szép számmal tudunk fölidézni. Ezért nem biztos, hogy akik a haszonélvezői végső soron már most, vagy azok lesznek ennek a háborúnak, ők voltak a háború kirobbantása mögött is. Tehát ezt az – hogy mondjam? – intellektuális bizonytalanságot engedjük meg magunknak. De ettől még az is tény, hogy a háborúnak vannak nyertesei, ha akartak nyertesek lenni, ha nem. Ha közte voltak a kirobbantóknak, ha nem, ha volt erre tervük, ha nem, de a tény az az, hogy ennek az egész konfliktusnak az eredményeképpen, nyolc hónap alatt néhány közép-európai ország kivételével, Magyarország, Csehország és Szlovákia, akiknek a kivételhez való jogait mi harcoltuk ki, egész Európában lecserélték az orosz energiát amerikaira. Ez a helyzet. És az az ár, amit fizetünk ma az amerikaiaknak az Amerikából érkező energiáért, körülbelül négyszerese annak az árnak, amit egyébként otthon az amerikaiak fizetnek ugyanezért az energiáért. És ha a távolságot meg a szállítást, mindent figyelembe veszek, akkor is ez egy brutális szám. Olyan brutális, hogy már a francia elnöknek is föltűnt ez a szám, amit most mondtam, meg ez a jelenség, az nem tőlem származik, hanem a francia elnök egyik beszédéből idéztem, aki azt mondta, hogy ez az arány nem tekinthető barátinak. Nem tudom, mi a baráti arány, meg hogy egyáltalán ez a megközelítés értelmes dolog-e a gazdaságpolitikában, de kétségkívül ez a helyzet.
Tehát előállt az a történelmileg új leosztás, hogy az európai gazdaság, amely korábban azért volt versenyképes, mert a saját technológiai fejlettségét ötvözte az Oroszországból származó nyersanyagokkal és energiával, ennek az energia lába lecserélésre került, és az európai gazdaság innentől kezdve nem az orosz gazdasággal van összekötve, hanem az amerikai gazdasággal van összekötve, ennek minden következményével együtt, amiket most nem akarok itt mérlegelni, meg még nem is tudom teljes egészében kibontani Önök előtt a képet, mert még számos következménye ennek a folyamatnak nem látható világosan, de értenünk kell, hogy ebben a folyamatban vagyunk, és valószínűleg ez a körülmény befolyást gyakorol az eseményekre. Ugyanennek a logikának a mentén azt is világosan láthatjuk, hogy a világtörténelem új nagy jelensége, amit Kínának hívnak, a nyertes oldalon van. Egyetlen fillért sem ruház be, egyetlen embert sem veszít ebben a háborúban, mégis azzal, hogy Európa leválasztja magát az orosz gazdaságról, leválasztja magát az orosz energiáról, ezzel óriási lehetőséghez juttatja Kínát, ami egyébként befogadja az európai piacról kiszorított orosz gazdasági potenciált, és beleépíti a saját fejlődésébe. És ezt ajándékba kapja, ezért semmit nem ad, ezért semmit nem kell extra módon fizetnie, egész egyszerűen csak használni kell ezt a világgazdasági lehetőséget. Ismerve a kínaiakat nem hinném, hogy el fogják ezt mulasztani.
A mi legnagyobb problémánk, akik pedig a vesztes oldalon vagyunk, a vezetés hiányából fakad. Tehát nem a Jóisten döntése és rendelése az, hogy ebben a helyzetben Európának vesztesnek kell lennie. Azért vagyunk vesztesek, mert nincs európai vezetés. És a helyzet ebből a szempontból rosszabb, mint ami volt 2019-ben. Magyarok vagyunk, sosem voltunk elégedettek az európai vezetéssel, sőt mondhatnám, mutassanak nekem egy olyan európai vezetőt, akivel mi valaha is elégedettek leszünk, szeretném én azt látni, de ennek ellenére legalább volt valamilyen vezetése az Európai Uniónak, amihez mint vezetéshez lehetett viszonyulni. De most nem tudunk ily módon gondolkodni Európáról, mert egész egyszerűen nem tudjuk, hogy kik a meghatározó szereplők, kik a meghatározó erők, szociologikus megközelítést tudunk alkalmazni, hatalmi leírása ma nincs az európai struktúráknak. És miután nincsen vezetőnk sem, nincs európai vezető, ebből fakadóan ebben a folyamatban Európa, még ha föl is ismeri az érdekeit, még ha lenne is akarata, hogy azokat érvényesítse, képtelen ennek a módját megtalálni. Ezért minden egyes eltelt nappal Európa egyre gyengébb lesz. Az amerikaiak egyre többet nyernek, a kínaiak egyre erősödnek, az európaiak pedig egyre gyengébbek lesznek. Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ez a folyamat, amely meghatározza a mindennapjainkat a jövőben is.
Magyarországnak ebben a helyzetben kell megtalálnia a saját külpolitikai ösvényét, és amivel számolnunk kell, az egy olyan tendenciának a föléledése, amely a történelmi tapasztalatok szerint mindig csak rosszat hozott Magyarország számára. Ez pedig a világ blokkosodása. Tehát ha Önök ránéznek a térképre, akkor rögtön látják, hogy abban az esetben, ha van Kelet–Nyugat együttműködés, politikai együttműködés, kereskedelem, befektetéspolitika és így tovább, akkor Magyarország egy nagy térségnek a közepén helyezkedik el. Abban a pillanatban, hogyha blokkosodás kezdődik, és lesz egy nyugati meg egy keleti gazdasági blokk, akkor mi egy periféria leszünk, akkor mi valaminek a szélén leszünk. Ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor a nyugati szélén, pontosabban a nyugati blokknak a keleti szélén leszünk, és nem a keleti blokknak a nyugati szélén, de a szélén leszünk, ettől ez még egy periféria, még ha a Nyugat része, akkor is. És ez egészen más perspektívát kínál a magyar gazdaság számára meg a magyar érdekérvényesítés számára, mint amikor egyébként egy olyan nemzetközi együttműködési rendszer van, amelyben Magyarország a helyzeténél fogva fölértékelődik, amihez rugalmasan tud alkalmazkodni, és minden irányból előnyöket tud becsatornázni a saját politikai és gazdasági rendszerébe. Ezért Magyarországnak nem érdeke a blokkosodás. Ha a világgazdaság keleti és nyugati, két világgazdaságra válik szét, ennek a folyamatnak a magyarok a vesztesei lesznek. Ebből fakad az is, hogy azt az újabb keletű ötletet, amit az oroszokról való leválás után megjelenni látok az európai politikában, hogy honnan érkezett oda, ez most messzire vezetne, nem érdemes erről beszélni, amit decouplingnak neveznek, és ami arról szól, hogy az orosz függőség után számoljuk föl a kínai gazdaságtól való függőségét is az európai gazdaságnak, decoupling, tehát válasszuk le az európai gazdaságot a kínai gazdaságról, ha ez bekövetkezik, annak az ára még magasabb lesz Magyarország számára, mint amit az oroszokról való leválásért fizet már most a magyar nemzetgazdaság. Tehát nekünk nem érdekünk, hogy Európában blokkosodó katonapolitika és blokkosodó gazdaságpolitika alakuljon ki. Ennek a folyamatnak mi sosem leszünk a nyertesei, ennek a folyamatnak mi mindig csak a vesztesei leszünk.
Egy ilyen helyzetben, amikor megváltozik minden körülöttünk, és egy új stratégiát kell kialakítani, aminek éppen a kellős közepén vagyunk, ennek a folyamatnak a kellős közepén vagyunk, ugye, próbáljuk újratárgyalni a viszonyainkat az amerikaiakkal, a kínaiakkal, az oroszokkal is meg az Európai Unióval is, tehát amikor egy ilyen folyamat kellős közepén vagyunk, amikor megint ki kell jelölni a helyünket, akkor az erősségeinkből kell kiindulni. A kérdés az, hogy milyen erősségei vannak Magyarországnak, amelyet a következő évtizedre vagy talán évtizedekre érvényes nemzetstratégiájában érvényesíteni tud.
Az első dolog, amit az erősségeink megtalálása érdekében meg kell tennünk, az, hogy pontos önismerettel rendelkezünk. És itt kell beszélnünk néhány szót arról nem a filozofálgatás céljából, hanem egy nagyon is praktikus stratégia érdekében, hogy mi különböztet meg bennünket a többi nyugati országtól? Ez nagyon fontos dolog.
Itt azt a kitérőt teszem meg csak néhány mondat erejéig, hogy a nyugati nemzetek egy adott kor adott pillanatában, adott kihívásokra válaszképpen jöttek létre. Minden európai nemzet, kettőt leszámítva, a lengyelt meg a magyart, tehát ha a középkorban vagy a korai középkorban valaki elkezdett Európában utazni, akkor Magyarországon azt a meglepő dolgot tapasztalhatta, hogyha belép Magyarországra, akkor az alsóbb néposztályok is meg a fölsőbb néposztályok is ugyanazt a nyelvet beszélik, értik egymást, tudnak egymással beszélni. Ez Nyugaton nem így volt. És nemcsak általában egy adott területen tudnak, hanem egy teljes nemzethatáron belül található területen. Tehát egy észak-magyarországi egy dél-magyarországival vagy kelet-magyarországival, egy észak-magyarországi egy nyugat-magyarországival ugyanazon a nyelven tudott beszélni. Ezt Nemeskürty István már régen megírta, csak nem gondoltuk, mikor ezeket olvastuk a tanár úrtól, akkor nem gondoltuk, hogy ennek ilyen közvetlen politikai jelentősége is lesz. A tanár úr már régen megírta azt, hogy amikor a nemzet kifejezést használják a nyugatiak, akkor ők valami a modern kor időszakához, iparosodáshoz kapcsolódó politikai alakulatról beszélnek, mint egy politikai és kulturális jelenségről. A magyarok nem erről beszélnek, mert a magyaroknak a nemzettudata sokkal régebbre, sok száz években mérhető időszakokkal mélyebbre nyúlik vissza, mint a nyugatiaké, ezért a gondolkodásunk is más. Amikor mi azt mondjuk, amiért a nyugatiak nevetnek rajtunk, mert nem értik, mikor azt mondjuk, hogy nemzetben gondolkodni, ez magyarul egy értelmes kifejezés. Próbáljuk ezt lefordítani valamilyen másik nyelvre, mondjuk, nyugati nyelvekre! Az gondot fog okozni, mert annak a kulturális jelentése egészen más. Tehát ezért a nemzet a nyugati emberek számára egy ruha, nekünk meg a bőrünk. És ők azért tudnak beszélni, és beszélnek is, mindenfajta lelki és morális megrendülés nélkül beszélnek arról, hogy az ő országaik átléptek egy posztnemzeti korszakba. Ugye, egy magyar számára ez azt jelenti, hogy posztnemzeti korszak, akkor kilépünk a magyarságunkból, vagy mit akar ez jelenteni? De az ő fejükben nem ez van, az ő fejükben az van, hogy a nemzet az egy történelmileg kötött időszak által definiált alakulat, és ezt most átalakítják valami mássá. Nagyon fontos, hogy amikor keressük a stratégiailag helyes irányt, akkor tudnunk kell, hogy a magyar nemzettudat, a nemzetben való gondolkodás tartalmilag mást jelent – nem a ruhát, hanem a bőrt –, mint amit a nyugat-európaiak nemzet alatt és a nemzethez való kötődésükben éreznek. És ezért a politikai lehetőségeik is kiterjednek odáig, hogy ők egy posztnemzeti korszakba akarnak belépni. Egy magyar számára a posztnemzeti korszakba való belépés a magyarságából való kilépést jelenti. Tehát nekünk ez egy értelmezhetetlen dolog. Fontos, hogy ezt érezzük, és azt el kell döntenünk, hogy ragaszkodunk-e ehhez az örökséghez, hogy mi nemzetben gondolkodunk, erre a helyzetre is nemzetben keressük a választ, vagy átvesszük a nyugat-európai megközelítést, ami egész egyszerűen egy posztnemzeti struktúra kiépítését is a lehetséges válaszok közé sorolja ebben a stratégiailag nyitott helyzetben. És én azt javaslom, hogy ne lépjünk le arról, amin eddig haladtunk. Nemcsak azért, mert jól érezzük magunkat benne – ez persze nem minden napján van így az életnek, de azért mégiscsak alapvetően jól érezzük magunkat –, hanem azért is, mert a másikban nem tudunk mozogni.
Mindenkit, elnézést a kitérőkért, emlékeztetek arra, hogy 2010-ben, amikor először nyertünk kétharmaddal, akkor egy hosszú ideig tartó, mondjuk úgy, hogy intellektuális folyamat indult el a koalíciós pártokon belül, hogy nekünk egy parlamentáris rendszerünk van, de a kétharmad – miután új alkotmányt lehet alkotni – lehetővé tenné az elnöki rendszerre való átlépést is. Hosszú vitákat folytattunk arról, hogy az értelmes, nem értelmes, kívánatos vagy sem. És végül is azért döntöttünk amellett, hogy nem lépünk át elnöki rendszerbe, mert ahogy végignéztük az elmúlt kétszáz évet, jól látható, hogy mi parlamentáris rendszerekben tudunk gondolkodni. Azt tudjuk, hogy az hogyan működik. Lehet, hogy szép kaland egy elnöki rendszer, de nem ismerjük, nem tudjuk, hogyan működik. Ezért nemcsak azért javaslom visszatérve a mondandómhoz, hogy maradjunk a hagyományos nemzetfölfogás keretein belül, mert ez nekünk a szívünknek kedves, hanem azért is maradjunk ezen belül, mert ezt ismerjük. Ezt tudjuk, hogy milyen. Ha döntéseket hozunk ebben a rendszerben, ismerjük a következményeit. Ha ebben a gépezetben tekerünk rá egy srófot, tudjuk, hogy mi fog történni. De ha kilépünk egy nyugat-európai posztnemzeti világba, ahol még sose jártunk, akkor a hiba lehetősége nagyságrendekkel nő meg. Ezért én azt javaslom még egyszer, érték alapon, történelmi alapon és praktikus megfontolásokból is, hogy a stratégiánkat, amelyet a mostani időszakban ki kell alakítani, a nemzetből, a nemzet érdekeiből és a nemzeti keretekből, a nemzetben való gondolkodásból vezessük le. Ugye, a nyugatiak mást csinálnak, ugyanis ők azt mondják, hogy nem minden kihívásra kell nemzeti választ adni. Ők azt mondják, hogy egy kihívásra lehet nemzeti kereteken kívül úgy is választ adni, hogy, mondjuk, a világ összességének az érdekéből indulunk ki. Tehát nem egy nemzeti érdekből vezetjük le a döntéseinket, hanem, mondjuk, az egész emberiség összefüggésében próbáljuk ezt megtenni. Az egész klímapolitika meg a környezet, ez az egész téma is egyébként csábít arra, hogy ebbe az irányba mozduljanak el a vezetők. Vagy van az a lehetőség is, hogy, mondjuk, ne nemzetben gondolkodva, hanem szellemi keretekben gondolkodva, ideológiákból próbáljuk levezetni azt a stratégiát, amit a most megváltozott helyzetre majd alkalmazni kell. Tehát három lehetőség is biztosan van előttünk: nemzeti választ adni, nemzetben gondolkodni, az egész emberiség keretében gondolkodni, meg ideológiában gondolkodni. Ezek persze nem hermetikusan, egymástól elzárt területek, mert mindig kell gondolni az egész emberiségre, meg mindig kell gondolni ideológiai kérdésekre is, de nem mindegy, hogy a kiindulópontot hogyan határozod meg. És a kiindulópont a mi esetünkben szerintem nemzeti keretekben kell, hogy legyen, mert ez a magyar nemzetnek az ősállapota, és ez a magyar létezésnek az őstapasztalata. Tehát a nemzet, mint maradandó képződmény legyen szerintem a kiindulópontja az előttünk álló időszak stratégiájának is. Most ezek után nézzük meg az erősségeinket. Van négy erősségünk, amelyeket használni tudunk.
Az első erősségünk az, hogy a magyar a bajban összefog. Ez óriási erősség. Ezt végig tapasztaltam az elmúlt tizenkét évben: a pénzügyi válságnál is, a migrációnál is, a COVID-nál is, és most is tapasztalom. Erre szerintem lehet építeni. Békeidőben szétszéledünk. A baj idején valahogy összetartás van. Ezért egészen más karakterjegyeket mutatnak a magyarok akkor, amikor baj van, és akkor, amikor jól mennek a dolgok. Most egy baj időszakában vagyunk, lehet számítani szerintem arra a képességére a magyar nemzetnek, hogy tudja, hogy ilyenkor az összetartás felé kell mennünk. Ilyenkor a magyarok készültségbe is szokták magukat helyezni. Nézzék meg, egészen profán megnyilatkozása ennek az, hogy csak az elmúlt két-három hónapban hogyan alkalmazkodtak a magyar háztartások a szokásaikban egyébként a kialakult új gazdasági helyzethez. Tehát pillanatok alatt készültségbe helyezték magukat a vállalkozások, készültségbe helyezték magukat a háztartások, és mindenki megpróbál valamilyen megoldást találni a helyzetre. Nem várakozás van, nem kivárás van, nem tétlenség van, hanem valamifajta keresgélése a megoldásnak, és ez a keresgélés, ha jó politikai vezetése van egy országnak, összefogást eredményez. Ráadásul van a magyar politikának még egy érdekes tulajdonsága, amit Churchill cinikusan fogalmazott meg angolként, hogy ne mulassz el egyetlen jó válságot se. Tehát amikor arról beszélünk, hogy a magyarok készültségbe helyezik magukat, és összetartanak, akkor a baj pillanatait ítélik a legalkalmasabbnak arra, hogy az addig rosszul működő rendszereiket kiigazítsák. Ezt csináltuk 2010-ben, ha belegondolnak. Tehát akkor nem egyszerűen csak túlélni akarunk, hanem akkor megpróbáljuk átalakítani, mondjuk, az állam működését, és ami nem volt benne jó, azt pont a baj idején javítjuk ki. Tehát a magyarok nem úgy reformálnak, nem úgy alakítják át a társadalmi és gazdasági rendszerüket, hogy békeidőben alaposan kivitatják, belátják, és utána okos döntéseket hoznak, hanem úgy, hogy amikor baj van, minden elkezd mozogni, világos, hogy össze kell tartani, nyilvánvalóan érvényesülnek általános ésszerűségi megfontolások, és akkor hajlandóak elfogadni olyan változásokat is, amelyeket egyébként békeidőben, csak meggyőzés és belátás alapján soha nem fogadnának el. Ezért most lehetőséget is kell látnunk ebben a szituációban, és ott, ahol a magyar állam nem jól működik, ebben a nehéz helyzetben változtatni kell. Ilyen például az energiapolitika, amiben most elég jelentős változásokat fogunk végrehajtani. Hogyha minden úgy maradt volna, ahogy volt, akkor valószínűleg ezek a változások nem vagy csak sokkal lassabban következtek volna be. Most ezek a változások, amelyek jót tesznek összességében a magyar nemzeti érdekeknek, gyorsabban fognak lezajlani.
A második fontos erényünk, mondjuk így, erősségünk, amire építhetünk, az, hogy a nemzeti érdek az első. Erről az előbb már beszéltem szellemi értelemben, de ez politikailag is így van. Tehát az a helyzet, hogy mi elítéljük az orosz agressziót, és segítjük az ukrán népet, de arra nem vagyunk hajlandóak, hogy Ukrajna érdekeit a magunk érdekei elé helyezzük. Beszéljünk egyenesen: mert nemzeti érdekből indulunk ki. És nem várjuk el Ukrajnától, mint ahogy nem is hiszem, hogy valaha lett volna ilyen, és lehetne ilyen a jövőben, hogy az ukránok a saját érdekeiket ne a magyar érdekek elé helyezzék. A világnak ez a rendje. Ez néha szigorúan hangzik, de ezt ki kell mondani. Segítjük őket, elítéljük az orosz agressziót, segítjük az ukránokat, de nem vagyunk hajlandóak az ukrán érdekeket a magyar érdekek elé helyezni. Ez a második erősségünk. Mert ezt szerintem más ország is gondolja, de ezt kimondani más országokban ma lehetetlen. Az ott szentségtörés éppen azért, mert a politikát nem a nemzeti érdekből vezetik le, hanem a liberális, nem tudom, milyen világszemléletből, amellyel a nemzeti keretekben való gondolkodás bizony kollízióba kerül egy ilyen esetben. De nekünk nyugodtan és bátran, bár ennek van ára, mégis ki kell mondanunk, hogy természetesen mi a magyar érdekeket sosem fogjuk az ukrán érdekek mögé rendelni. És nem fogadjuk el, hogy bárki ezért megsértődjön. Ezért nem fogadjuk el az ukránoknak azt az egyébként a saját szempontjukból teljesen érthető érvelését, miszerint ők most áldozatot hoznak értünk. Ez nem így van! Az ukránok semmilyen áldozatot nem hoznak most Magyarországért. Nem igaz az az állítás, hogy az ukránok most éppen megvédik az európai szabadságot, megvédik Európát vagy Magyarországot Oroszországtól. Ez nem felel meg a valóságnak. Bennünket nem Ukrajna véd meg, bennünket mi magunk tudjuk a NATO-val együtt megvédeni. A mi biztonságunkat nem Ukrajna szavatolja. Nekünk egyetlen fillért sem ér meg az, ami ott történik. Nem azért segítünk, mert Magyarországnak megéri, hanem azért, mert bajban vannak, és addig a határig, amíg az a magyar érdekeket nem sérti, egy bajba jutott népet meg kell segíteni. Ezért segítünk. De nem azért, mert ez érdekünkben áll. Ezt tegyük nagyon világossá! Az Ukrajnának nyújtott segítség nem magyar nemzeti érdek, hanem egész egyszerűen egy olyan civilizált viselkedésmód, amelyet addig a határig, amíg nem sérti a magyar érdekeket, természetesen rendelkezésükre tudjuk bocsátani. Ezért például mi nem fogjuk elfogadni azt, hogy az Európai Unió tagállamai közösen hiteleket vegyenek föl, és abból finanszírozzák Ukrajnát, de azt el tudjuk fogadni, hogy nézzük meg, hogy Ukrajna működéséhez mennyi pénzt akarunk adni az ukránoknak, azt arányok szerint, fair módon bontsuk szét, mennyi jut ebből a magyarra, a németre, a spanyolra, és így tovább, és az, ami a magyarokra esik, és még kiköhöghető a költségvetésből, tehát nem rombolja a nemzeti érdekeinket, és azt hiszem, hogy ez most még belefér, ezt az összeget a magyar nemzeti költségvetésből, az ukránokkal kötött kétoldalú megállapodás keretében bocsássuk Ukrajna rendelkezésére. Nem Brüsszelen keresztül, nem közös hitelfölvétellel; ha segíteni akarunk, akkor segítsünk úgy, ahogy kell. Mondjuk ki, hogy ez a magyar nemzeti érdekeket még nem sérti alapvetően, bár ez a pénz hiányozni fog, ez a 60-70 milliárd forint per év hiányozni fog azért Magyarországról, de ez még nem rombolja le a magyar nemzeti érdekeinket, és ekkora segítséget tudunk adni. És ezt mondjuk ki így, ahogyan most ezt én próbálom mondani, ne pedig egy közös európai, nem tudom, milyen segítségnyújtás keretei, hitele, meg a Jóisten tudja, mi közé ágyazzuk be, tekintettel arra, hogyha ezt megengedjük, akkor az Európai Unió visszavonhatatlanul egy adósság-, egy hitelközösséggé fog átalakulni. Az Európai Unió ma nem ilyen ország, vagy nem ilyen integráció, az Európai Unió ma tagállamoknak az együttműködési rendje. Már azzal, hogy a COVID idején belementünk egy közös hitelfelvételbe, elmozdítottuk az egész unió fejlődési irányát egy hitelközösség irányába. Sokan ki is mondták a másik oldalról, akik velünk szemben álltak, ők ezt úgy hívják, hogy hamiltoni pillanat, mert az Amerikai Egyesült Államok létrejöttében is az egy döntő pillanat volt, amikor először közösen vettek föl hitelt. Ezt egy csomóan így is mondták, hogy a magyar parlamentben kellett vitáznom, azt hiszem a DK-sokkal talán, akik üdvözölték ezt a fejleményt, mint egy pozitív hamiltoni pillanatot, hogy végre adósságközösséggé is alakítjuk az Európai Uniót. Szerintem ez halálos Magyarország számára. Nem szabad ilyet csinálni, el fogjuk veszíteni a befolyásunkat erre a folyamatra, és úgy zálogosítják el és adósítják el a leendő magyar nemzedékek jövőjét, hogy arra nekünk nagyon csekély befolyásunk lesz – ha egyáltalán. Ezt ne csináljuk! Ezért, jó, a COVID egyszer volt, rendkívüli volt, a németek és mindenki azt mondta, hogy egyszeri alkalom, de most már itt a második alkalom, hogy most az ukránoknak adjunk így pénzt, és a franciák már kopogtatnak az ablakon, hogy az energiaválság miatt meg egy újabb ilyen közös hitelcsomagot hozzunk létre, amit megint egymás között osztanánk szét. Az Európai Unió lassan, de biztosan átalakul egy adósságközösséggé. Ez szerintem nem magyar érdek. Zárójel bezárva. Az ukránokat pedig meg tudjuk segíteni más módon is.
A harmadik erősségünk, amire építhetünk a jövőt kutatva, az, hogy realisták vagyunk. Ez egy nagyon fontos erény, mert ugyan a világjobbító eszméket, különösen a költőink meg az íróink mindig nagy lelkesedéssel fogadják a magyar közéletben, szerencsére a politika nem szokott rabul esni ennek. A francia forradalomtól kezdve, ha végignézzük, mikor milyen változások zajlottak az európai politikában, azt kell mondanom, hogy az ideológiákkal szemben elég rezisztens volt a magyar nemzet, mert realisták vagyunk, szeretjük a világjobbító eszméket, örülünk annak, ha ilyenek frissítik az életünket, de mi nem szoktunk az uszályába kerülni ezeknek a világjobbító eszméknek, mert azt a kérdést tesszük föl mindig, hogy mi a magyar érdek? Jézus Krisztus ez alól természetesen kivétel, mert ő nem e világból való királyságot hirdetett, tehát arról lehet tárgyalni. Az e világi egy másik eset. Összességében tehát azt kell mondanom, hogy ezt a realitásérzéket érdemes megőriznünk.
És végül itt van a negyedik erősségünk, amit populárisan a magyar leleménynek szoktak nevezni, de valójában itt arról van szó, hogy a magyarnak van az a képessége, hogy mindenben lehetőséget lát. A bajban is lehetőséget lát. És ez óriási előny. És ezért vagyok végtelenül optimista. A helyzet nem könnyű, de azzal akarom zárni a mondandómat, hogy én hatalmas optimizmussal tekintek az előttünk álló bajokra. Vissza nem térő lehetőségeket látok ebben. Ez első pillantásra furcsán hangzik, de mindenkit szeretnék emlékeztetni arra például, hogy a COVID-ra is így tekintettünk, és persze a COVID ellen harcolni kellett, meg emberek haltak meg, tehát nem volt egy vicces történet, sőt meggyötört bennünket, de valójában a COVID kikényszerített vagy fölkínált olyan gazdasági lehetőségeket, amelyeket megléptünk, és nézzék meg, hogy az európai ranglétrán, ahol az európai fejlettséghez való arányítását végzik el az országoknak, megelőztük az elmúlt két évben a portugálokat. Én csak azt akarom mondani, hogy persze minden válságot jobb lenne elkerülni, különösen, amelyik emberélettel jár, jobb lenne, ha nem lenne, de ha már van, akkor lehetőségként kell rá tekinteni, és a megerősödés útját kell keresni. És persze a megerősödés mindig relatív, mert nemcsak arról van szó, hogy te erősebb vagy, hanem, hogy a többiek képesek-e veled azonos arányban erősödni, de az biztos, hogy a versenyranglistákon a hazádat előre tudod segíteni, hogyha jól manőverezel egy ilyen válsághelyzetben, mint ahogy a COVID idején is ez történt. Tehát ebben a helyzetben is lehetőséget kell látni. Ezért nem vagyunk hajlandóak arra például, hogy feladjuk az orosz kapcsolatokat. Mindent értünk, szolidárisak vagyunk, együttműködünk, de ameddig lehet, addig az orosz gazdasággal való együttműködés lehetőségét ki kell használni. És erre megtaláljuk a formákat úgy, ahogyan azt mások is megtalálják. Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy, mondjuk, Törökország, bár NATO-tagállam, semmilyen szankciót nem vet ki az oroszokra. Semmilyet! Nemcsak energiát, semmilyet se! Tehát azt akarom mondani, hogy itt is, még a politikai konfliktusokkal járó ügyekben is érdemes keresgélni azokat a lehetőségeket, amelyeket ha jól használunk ki, akkor az versenyelőnyt jelent a versenytársainkkal szemben. Csavarni kell időnként a dolgokon, és akkor a dolog működik. A harmadik negyedévben a magyar gazdaság 4,1 százalékkal nőtt. A cseheknél ez 1,6 százalék volt, a németeknél 0,3 a szlovákoknál meg 1,2. Ez a COVID-válság gazdaságkezelésének az eredménye egyébként, mert a COVID idején egy olyan gazdasági válságkezelési programot indítottunk meg, amely a tőkeberuházásokat támogatta, a vállalkozásokat támogatta, ha emlékeznek rá, egy éven belül meg kellett indítani a beruházásokat, nem lehetett embereket elbocsátani, és ezek a kapacitások éppen most kezdenek el termelni. Most nem akarok én itt egy válságkezelésről szóló kiselőadást tartani, csak érzékeltetni akarom, hogy nem egyszerűen az alkalmazkodás, a túlélés, a kioldalazás az egyetlen lehetséges viselkedés egy ilyen helyzetben, hanem a lehetőségek keresése.
Ami Önöket érinti ebből, az, hogy keressék a lehetőségeket a szomszédokkal is. Javaslom, hogy nézzünk úgy erre a válságos pillanatra, amikor lehet, hogy könnyebben tudjuk javítani az együttműködésünket a szomszédainkkal, mint korábban tudtuk. Mondjuk, a szerb példa a legjobb erre. A gazdasági válság idején bajok vannak. Hol mi kerülünk bajba, hol a másik. Most, ugye, a szerbeken keresztül jön a gáz, mert a Déli Áramlatból jön. De a szerbek nem tudtak tárolni, sőt nekik plusz mennyiség kellett. Adtunk is, eladtunk is, tárolunk is nekik. Csak azt akarom mondani, hogy a baj arra is egy lehetőség, hogy a szomszédainkkal szorosabb együttműködést alakítsunk ki. Tehát ne úgy tekintsünk erre, hogy mindenki saját maga próbálja csak megúszni ezt a válságot, hanem nézzük meg, hogy a szlovákokkal, a románokkal, szerbekkel hol vannak olyan gazdasági érintkezési pontok, amelyeknek a jelentőségét megnöveli a mostani válság. És ahol ilyen van, ott azonnal próbáljunk aktívak lenni, és akarjunk velük együttműködni, hiszen a velük való szoros együttműködés a mi nemzetgazdaságunknak és nemzetstratégiánknak is kiindulópontja. Tehát használjuk föl ezt az előttünk álló válságos, nehéz gazdasági időszakot, hogy javítsuk a szomszédainkkal a kapcsolatot. És most nem pártpolitikai alapon tudjuk ezt tenni, hanem a baj, a válság, a válságkezelés közös eszközeinek a keresgélésével.
Itt volt nálam a román külügyminiszter valamelyik nap, illetve a magyar külügyminiszternél, de benézett hozzám is, és kiderült, hogy a román–magyar együttműködésben például most sokkal erősebb érvek szólnak bizonyos nagy zászlóshajó projektek megvalósítása mellett, mint korábban, amikor egyébként a gazdaságok maguktól is elég jól elműködgettek. Most egy-egy nagy, mondjuk, egy Bukarest–Kolozsvár–Budapest gyorsvasútnak a megépítése egy olyan válságkezelési eszközként is értelmezhető, amely a lehűlőben lévő nemzetgazdaságoknak erő- vagy energiaimpulzust tud adni. És sorolhatnám tovább. Azt javaslom Önöknek is, akik az asztal körül ülnek, és a szomszédos országokból érkeztek, hogy ne egyszerűen azt a célt tűzzük ki, hogy ne romoljanak a gazdasági és politikai kapcsolataink, hanem keressük azokat a lehetőségeket, ahol meg tudjuk erősíteni az együttműködésünket a szomszédos országok többségi vezetőivel, úgy, hogy közben a magyar kisebbségek is jól járjanak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azt gondolom, hogy a végére is értem a mondandómnak, talán hosszabb is volt ez már a kelleténél. Talán még egyetlen témára kell kitérnem. Ez pedig az unióval való tárgyalgatásnak a dolga, ami a keresztrejtvényfejtőknek különös örömöt okozhat, hogy hogyan kell összevezetni szavakat, hogy azok egymást metszve is értelmes jelentéssel bírjanak. Az Európai Unióval folyó vitáink egyfelől filozófiai, sőt spirituális természetűek, ezekre már utaltam az előbb, ezekről már nem beszélek újra, és gazdasági természetűek. A gazdasági természetű viták középpontjában a pénz áll. Egy vita van arról, hogy hogyan kapcsolódjon pénzügyi transzferek szempontjából Magyarország az unióhoz. Ez a gyakorlatiasság síkján azt jelenti, hogy ma négy csatorna van, amin keresztül pénz áramlik Magyarországtól az unió felé és az uniótól Magyarország felé. Ebben a pillanatban ennek a két áramlásnak a szaldója ránk nézve pozitív, majd a végén szeretnék néhány szót mondani arról is, hogy mit is jelent az, hogy pozitív. Tehát négy csatorna van.
Van egy megállapodásunk az unióval, amely a már véget ért költségvetés még le nem rendezett ügyeinek a kifizetéséről szól. Ez a 2014-2021-es, hétéves költségvetési évből még hátralévő programok finanszírozásának befejezését jelenti. Itt semmilyen vitánk nincsen. Semmilyen vitánk nincsen! Tavalyi évben, tudnom kéne a pontos számot, szerintem érkezett egy olyan 1.000 milliárd forint körüli összeg, ebben az évben egy 500-800 milliárd közötti összeg, és még jövőre is jön egy körülbelül 500 milliárd körüli összeg. Ez az előző.
A második vitánk a recovery fund, amit újjáépítési alapnak neveznek. Ez a COVID-válság miatt fölállított pénzügyi alap, ami egyébként – szemben az unió költségvetésének forrásaival – más természetű, mert itt nem egymás pénzét osztjuk szét egymás között valamilyen arányban, hanem egy közösen fölvett hitelt osztunk szét. Tehát itt nem arról van szó, hogy a németek adnak nekünk pénzt, vagy a fejlettebbek adnak nekünk pénzt a kohézió nevében, mert mi kevésbé vagyunk fejlettek, hanem arról van szó, hogy közösen vettünk föl egy hitelt úgy, hogy előre megállapodtunk, abból ki milyen arányban fog részesedni. Ezek a tárgyalások el vannak akadva. Amikor a híreket látják, akkor azt látják, hogy erről folynak a tárgyalások, hogy hozzáférünk-e ehhez a pénzügyi eszközhöz, vagy nem férünk hozzá. Ugye, itt mi leghátul vagyunk a sorban, még a lengyelek is előttünk vannak eggyel, mert a lengyeleknek legalább aláírt szerződésük van arról, hogy ezt a pénzt majd valamikor meg fogják kapni. Az egy másik dolog, hogy mit csinálhatnak azzal a papírral, erre most népi megfejtések vannak a keresztrejtvényfejtés jegyében, tehát ebben a pillanatban papírjuk van, pénzük nincs. Most Magyarország nem ott tart, hogy pénzhez jusson, hanem hogy egyáltalán eljussunk odáig, ahol a lengyelek vannak, hogy van egy aláírt szerződésünk. Ez szerintem be fog következni, valószínűleg azért, mert miután ez nem egy, a többi országtól kapott pénz, hanem egy közös hitelfölvételből származó pénz, ezért az erről szóló szabályok ki is mondják, hogy ezt oda kell adni a hitelfölvételben közreműködött országoknak, tehát oda kell adni. Itt legfeljebb időt lehet halasztani vagy húzni, ahogy ez történt az elmúlt időszakban. Ez nem válik az Európai Unió dicsőségére, ahol az egységes piacon való fair verseny a vezércsillag, és ehhez képest van ország, amelyik megkapja előre a sok milliárd eurót, mi egy év után sem kaptuk meg, akkor hogy’ fair verseny ez, meg hogy’ egységes piac? Zárójel bezárva. De mindegy, csak halasztani lehet, ezt oda kell adni előbb vagy utóbb Magyarországnak. Szerintem most a napokban meg is fog történni, hogy papírunk lesz róla.
A hármas számú pénzforrás az az agráregyüttműködés az unió és Magyarország között. Ott semmilyen blokkolás nem lehetséges, egyszerűen azért, mert az agrártámogatás egy termelési támogatás, és ha csak egyetlen ország is nem kapja meg a neki járó termelési támogatást, akkor belép a helyi költségvetés, ha belép a helyi költségvetés, megkezdődik a versengés az agrárszubszidiaritások, az agrártámogatások világában, és az szétveri az Európai Uniót. Az Európai Unió egyik legfontosabb pillére az, hogy be van korlátozva, hogy egy ország a saját költségvetéséből mennyi pénzt adhat a termelőinek. Ha ez megborul, az egész agrárrendszer megborul. És ezt senki nem akarja, ezért alá is írtuk a megállapodásunkat erre az összegre vonatkozóan. Ezek a források rendben érkeznek is, ezek – vidékfejlesztés, agrárium – kívül vannak a vita tárgyán.
És a negyedik pénzforrás, amiről Önök hallhatnak, az pedig a már megkezdett 2021 és 2027 közötti költségvetési hét esztendőből Magyarországnak járó forrás, amiről egy megállapodást kell aláírni, mielőtt elkezdik azokat folyósítani. Itt a megállapodás előtt vagyunk még, és ha alá is írtuk a megállapodást, hogy aztán fizetnek, vagy nem, mit függesztenek föl, meg hogyan, az egy normális ember számára átláthatatlan dzsumbuj, őserdő meg aknamező, de a lényeg az, hogy ott majd történik valami. Ez a negyedik forrás. De ez a legnagyobb.
De még a legnagyobbnál is mit érdemes tudni? Tehát miről beszélünk, forintban miről beszélünk? Arról beszélünk, hogyha nettóban nézzük a következő hétéves költségvetés során arányosan, évente Magyarországra érkező forrásokat, akkor azt tudjuk mondani, hogy az nettóban, szaldóban, pozitív 2 milliárd euró. Az mondjuk 800 milliárd forint. Tehát mi ennyit nyerünk minden évben. Nettó 800 milliárd új, friss forráshoz jutunk az Európai Unióból. 800 milliárd! Igaz, hogy euróban van, meg fejlesztésekre, de összességében 800-ról beszélünk. A magyar GDP 62.000 milliárd forint. Tehát, hogy minek mi a nemzetgazdasági súlya… Tehát a magyar nemzeti össztermék egy évben 62.000 milliárd forint, és most beszélünk 800 milliárd forintról… Ezért mondom azt, hogy lehet persze politikai játékot folytatni az európai uniós pénzekkel, de ez valójában nem egy tényleges zsarolóeszköz az unió kezében. Politikailag az, mert nyilvánvalóan meg lehet támadni kormányokat azzal, hogy jutott volna még pénz erre meg erre meg erre 800 milliárd forint erejéig, hogyha egyébként nem akadékoskodunk itt meg itt meg itt. Ez egy politikai támadás. De ez gazdasági értelemben nem egy jelentős dolog. Úgyhogy az unióval ezért a tárgyalásoknál az a magyar kiindulópont, hogy bennünket nem lehet sarokba szorítani. Tehát ha valaki úgy akar velünk tárgyalni, hogy sarokba szorít bennünket, az halálra ítéli a saját céljait, soha nem fog célt elérni Magyarországgal szemben, mert ezek a források ehhez túlságosan kicsik. Most persze előállhat olyan abszurd helyzet, mondjuk, hogy miután nem kapjuk meg a fejlesztési forrásokat, mondjuk, kínai hitelből fogjuk a magyar gazdaság zöldítését elvégezni. Ezt én mondtam az uniónak is, hogyha onnan nem jön meg az a forrás, ami nekünk jár, akkor természetesen a világpiacról fogunk forrásokat begyűjteni, és még az az abszurd helyzet is előállhat, hogy a magyar gazdaság zöldítésének a programját kínai hitelből fogja finanszírozni Magyarország. Hát jó napot kívánok, akkor majd így lesz! Azt fogom csak mondani, hogy lehet Magyarországnak kárt okozni, lehet pimaszkodni, lehet politikai játszmákat folytatni, de gazdaságilag Magyarországot nem lehet sarokba szorítani. Nem volt ez mindig így. Volt olyan gyenge Magyarország, amikor ez lehetséges volt, ezen mi már régen túl vagyunk. Tehát az a 150 milliárd eurónyi éves GDP, amit a magyar gazdaság előállít, az Magyarországot már kihúzta ebből a kategóriából, hogy meg lehessen pénzügyileg zsarolni. Persze vannak könnyebb, meg nehezebb helyzetek, van, amikor több pénz jut, van, amikor kevesebb, de megzsarolni Magyarországot ezzel nem lehet.
És akkor itt a zárásképpen elérkeztünk az Önökre vonatkozó gazdasági összefüggésekhez. Árpád, még van két percem, ugye? Ez jó hír. Mit csináltunk volna, ha nincs? De amit mondani szeretnék, az a következő. Miután egy ilyen nehéz helyzetben vagyunk, amit próbáltam itt részleteiben is kibontani, az egyik lehetséges gondolkodásmód az, amelyik azt mondja, hogy nem ez az időszak az, amikor a nagy stratégiai célokat egy nemzet meg tudja valósítani, és ilyenkor azokat zárójelbe kell tenni. És van egy másik megközelítés, amelyik azt mondja, hogy egy válságnak a túléléséhez, menedzseléséhez alapvetően lelkierő kell. És ha te föladod a stratégiai céljaidat, akkor elveszted a lelkierőd egy részét, és ezért valójában képtelen leszel arra, hogy kezeld a válságot. Ezért nem szabad stratégiai célokat föladni, sőt válság idején kell megerősíteni néhány olyan nemzetstratégiai célt, amiről lehet, hogy mindenki más lemondana, vagy zárójelbe tenné, vagy elhalasztaná. Szerintem ezt nem szabad megtenni. Tehát ugyan decemberre látjuk majd – addig várni kell – a 2023-as gazdasági évnek a folyamatait, ha egyáltalán lehet ma valamit előre látni. Most van Magyarországnak egy költségvetése, amit a szokott rendben fogadtunk el még júliusban, de ott a világ úgy elmozdult, hogy azoknak a számai csak részlegesen érvényesek, azokat majd módosítani kell. Valamikor december első felében el is fogjuk végezni, ennek a módosítását. És amikor a módosításokat elvégezzük, akkor figyelnünk kell arra, hogy ott a költségvetés nyelvén is kifejezzük azt, hogy nemzetstratégiai célokat nem adunk fel. Ilyen a családtámogatás, ami nemzetstratégiai cél, tehát bővíteni fogjuk a családtámogatások rendszerét. Nem visszalépünk belőle, hanem bővíteni fogjuk. Ilyen a gazdaság, a teljes foglalkoztatás, azt nem adjuk föl, hanem, ugye, beruházásokat fogunk támogatni, amik munkahelyeket fognak létrehozni. És ilyen a nemzetegyesítés is. Ezért régóta napirenden lévő, meg nem oldott ügyeket most megoldunk. Ez a tervünk legalábbis december elejére.
Amiket most mondok, azokat mint erős szándékot értelmezzék a jelenlévők, ne pedig olyan döntést, ami már megszületett. De most jött el a pillanat, hogy orvosoljuk azt a problémát, hogy az oktatási-nevelési támogatás összege hosszú idő óta nem emelkedett, és nevetségesen alacsony, és el is vesztette azt a motiváló erejét, amivel korábban bírt. Azt meg kell emelni. Érzékelhetően és jelentős mértékben kell megemelni. Az én fejemben egész vad számok is vannak. Ezeket most nem fontos itt konkretizálni, de többszörösére szeretnénk emelni az oktatási-nevelési támogatást. A diaszpóra magyarság irányába azt a régi adósságunkat, hogy magyar származású, magyarul talán már nem is beszélő, diaszpórában élő magyarok számára nincs speciális ösztöndíjrendszer, amivel haza lehetne jönni fél vagy egyéves tanulmányokat folytatni, miközben rengeteg pénzt költünk egyébként más országok diákjainak idehozatalára, ez is egy olyan egyensúlytalanság, ami már régóta megoldásért kiált. Nem válság idején szokták megoldani az ilyesmit, de szerintem abból a logikából, amiből én beszélek, pontosan az következik, hogy most kell megoldani ezt a dolgot is, és ott meg kell indítani egy bővérű, erőteljes ösztöndíjprogramot. Tehát azt szeretném mondani a jelenlévő határon túli közösségek vezetőinek, hogy nem arról szeretnék Önökkel beszélni a következő időszakban, az év végéig nem biztos, hogy mindegyikükkel tudok találkozni, hogy hogyan ne valósítsunk meg dolgokat, hanem arról, hogy hogyan valósítsuk meg. Sőt, hogyan tűzzünk ki olyan célokat is, amelyeket korábban nem éreztünk reálisnak, és nem tűztük ki. Az igaz, hogy valószínűleg új fejlesztéseket megindítani nem javasolunk, a folyamatban lévőket mind végig akarjuk vinni, a működtetéshez szükséges forrásokat megadjuk, és új típusú forrásokat is rendelkezésre bocsátunk. A nagy értékű beruházások időszaka lehet, hogy nem a következő egy-két év lesz, hanem majd később kell őket elővenni. De ez nem azt jelenti, hogy összességében ne jobban strukturált és ne több forrás állna rendelkezésre a jövőben, mint állt az elmúlt esztendőkben.
Tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak. Remélem, hogy sikerült, ha elmondanom nem is, de legalább érzékeltetnem, hogy milyen év vár Magyarországra. Nyomás alatt leszünk, sok vitánk lesz, ki fogunk állni az érdekeinkért, háborús viszonyok lesznek, energiaválsággal kell megküzdeni, de Magyarország semmilyen stratégiai céltól nem lép vissza, nem hátrál vissza, sőt egyes területeken demonstratív, lelkierőt adó módon előre fogunk majd lépni.
Ceterum censeo, ennek az előföltétele mindig az, hogy Magyarországnak stabil, cselekvőképes kormánya legyen. Arról nem is beszéltünk, hogy ebben az évben választás is volt, mert olyan messze volt, hogy nem is emlékszünk rá, de mindenkinek szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy választás volt Magyarországon. Kétharmados többséggel megnyertük ezt a választást, ami ezt az óriási lehetőséget adja a kezünkbe, hogy szemben minden más európai országgal, egy válságkezelés időszakában még több, mint háromévnyi mandátuma, talán három és fél évnyi mandátuma van ennek a kormánynak, kétharmados többséggel és azzal a gondolkodásmóddal, amit itt próbáltam Önöknek bemutatni. Ebből csak jó jöhet ki.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket!
kapcsolódó tartalmak
Magyarország még mindig magyar ország
Orbán Viktor ünnepi beszéde a Himnusz születésének 200. évfordulóján tartott megemlékezésen
Orbán Viktor miniszterelnök Szatmárcsekén